Pénz- és tőkepiac

Milliárdos üzlet lett a védettségi igazolvány az ANY nyomdának

Az erős exporttevékenység, a bázishatás és az oltási igazolványokra szóló megrendelések nyomán minden főbb soron két számjegyű bővülést ért el az ANY Biztonsági Nyomda az első negyedévben.

A várakozásoknak megfelelően sokat javult az ANY Biztonsági Nyomda eredménye az első negyedévben. A társaság forgalma 38 százalékkal, 9,6 milliárd forintra emelkedett, a többi eredménysoron pedig ennél is dinamikusabb bővülésről adott számot a hétfői piaczárás után közzétett beszámolójában.

Fotó: VG

Az EBITDA-soron bő félmilliárd forinttal magasabb, 1295 millió forintos eredményt jelentett a vállalat, több mint 2 százalékponttal, 13,5 százalékra javuló EBITDA-marzs mellett. Az üzemi eredmény több mint kétszeresére, 892 millió forintra ugrott, az adózott nyereség pedig 60 százalékkal, 468 millió forintra gyarapodott. A tavalyi első negyedéves működést már a világjárvány hatásai is nehezítették, az erősebb teljesítményt így részben az alacsony bázis is magyarázza.

Az ANY eredményét láthatóan javították a márciusban elnyert védettségiigazolvány-megrendelések is.

A kártyagyártás és -megszemélyesítés üzletág árbevétele – az oltási okmányokat ebben a szegmensben számolja el a vállalat – bő egymilliárd forinttal 3,32 milliárd forintra ugrott, ami 45 százalékos növekedés. Ez a szegmens adta az összbevétel több mint egyharmadát, megelőzve az időszakot 3,16 milliárd forintos forgalommal záró nyomtatványgyártó szegmenst is.

A biztonsági termékek és megoldások árbevétele 60 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbit, és főként a zárjegyek, okmánybiztonsági termékek és biztonsági megoldások iránti növekvő kereslet folytán átlépte a 2,6 milliárd forintot. A legkisebb súlyú hagyományos nyomdatermékek szegmensének bevételei 7 százalékkal emelkedtek.

A külpiacokon tovább fokozta aktivitását a régiós szinten is meghatározó magyar vállalat, exportbevételeit 41 százalékkal, 4,3 milliárd forintra tudta feltornászni, ami 45 százalékos exportaránynak felel meg.

Exportaktivitásunkat megerősítettük 2020 első negyedévétől, projektjeink száma majdnem a duplájára növekedett. A külpiacok egyre szélesebb körének kiszolgálásához és a védettségi igazolványok nagy példányszámban, rövid határidővel történő gyártásához és megszemélyesítéséhez elengedhetetlen a kimagasló szakmai és technológiai felkészültségünk

– mondta el a jelentés kapcsán Zsámboki Gábor vezérigazgató.

 

ANY Biztonsági Nyomda védettségi igazolvány negyedéves eredmény
Kapcsolódó cikkek