Visszatérítési csúcs jöhet
VG | Az elmúlt évben az egyéni befizetések harmada, 1,5 milliárd forint érkezett az online csatornákon keresztül az OTP Egészségpénztárhoz, amely öt évvel ezelőtt elsőként biztosította a pénztártagok számára az egyenlegük applikáción keresztüli feltöltésének lehetőségét. Az online ügyintézés már a belépéstől elérhető – a társasághoz tavaly érkező új belépők 5,5 százaléka döntött úgy, hogy a hagyományos ügyintézés helyett inkább az interneten keresztül válik pénztártaggá.
Kovács Tamás Attila, az OTP Egészségpénztár ügyvezető igazgatója szerint a pénztárnál az egyéni befizetések mértéke tavaly már 82 százalék volt, a pénztártagok több mint 10,3 milliárd forintot fizettek be. Ebből az összegből vélhetően rekordot dönt majd a személyi jövedelemadó bevallásához kapcsolódó adó-visszatérítés mértéke. Az eddigi csúcs a tavalyi évhez kötődik, amikor az OTP Egészségpénztár tagjai összesen mintegy kétmilliárd forintot igényelhettek vissza. Az egyéni és munkáltatói befizetések és a jóváírt támogatói adomány után 20 százalékos adó-visszatérítést lehet igénybe venni, míg a prevenciós szolgáltatások és a lekötések után további 10 százalék igényelhető vissza – egyénenként maximum 150 ezer forintos értékig.
Az OTP pénztáránál
1,5
milliárd forintot fizettek be online


