Pénz- és tőkepiac

Beköszönt a tőzsdére a DiDi

Részvénykibocsátást tervez az amerikai tőzsdén a kínai Uberként is emlegetett Didi Chuxing kínai közösségi utasszállító vállalat.

A Didi holdingvállalata, a Xiaoju Kuaizhi csütörtökön tette közzé tőzsdei bevezetési kérelmét.

Az Amerika Egyesült Államok Értékpapír- és Tőzsdefelügyeleti Bizottságához benyújtott dokumentum alapján

a vállalat bevétele 2020-ban éves összevetésben 8,4 százalékkal 21,17 milliárd dollárra esett vissza a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozások hatására.

Bár a járványt megelőzően a vállalat jelentős növekedést produkált, a dokumentum szerint megalakulása óta minden fiskális évben nettó veszteséget könyvelt el.

Fotó: Shutterstock

Az 2021-es év első negyedévében a Didi 837 millió dollár nettó bevételt jelentett. A részvénykibocsátás tervezett dátumát, valamint mértékét egyelőre nem hozták nyilvánosságra.

A Wall Street Journal amerikai lap bennfentes forrásokra hivatkozva azt írta, hogy a cég több mint 70 milliárd dolláros értékelésért folyamodik, amivel az idei év egyik legnagyobb technológiai IPO-ját (első nyilvános tőzsdei bevezetés) hajtaná végre. A Didi 2016-ra kiszorította vetélytársát, a San Francisco-i székhelyű Ubert a kínai piacról.

Az Uber ekkor eladta kínai üzletágát a kínai vállalatnak, részesedésért cserébe.

Jelenleg az Uber 12,8 százalékos, a tokiói székhelyű Softbank Vision Fundja pedig 21,5 százalékos részesedéssel rendelkezik a kínai vállalatban.

Egyesült Államok tőzsde Uber Kína részvénykibocsátás DiDi Chuxing Didi
Kapcsolódó cikkek