Pénz- és tőkepiac

Historikus szinteken is van tere az OTP emelkedésének

Az OTP menetelése tolta történelmi csúcsra a héten a BUX indexet. A szintén historikus magaslatra jutott bankpapír árfolyamában a 16 ezer forintos lélektani szintre, illetve a korábbi történelmi csúcsra érdemes figyelni.

Az OTP árfolyama nagyobb korrekció nélkül elérte a korábban beállított, 15 850 forintos csúcsot, majd át is lépte azt – mondta Varga Zoltán, az Equilor szenior elemzője. Hozzátéve: egyelőre a 16 ezer forintos, inkább lélektanilag fontos szinttel küzd a kurzus.

Fotó: Shutterstock

Bár ilyen ritka levegőben, soha korábban nem látott árfolyamszinteken nehéz technikai kapaszkodókat találni, az elemző szerint, a korábbi hullámok alapján 16 640 forint közelébe lehet tenni egy Fibo-szintet, mely a későbbiekben potenciális megálló lehet.

Spekulatív long pozíciók esetén nem elegendő csak az eladási szignálokat figyelni, hanem érdemes a stop loss szinteket az emelkedéssel együtt agresszíven felhúzni, hogy mélyebb korrekció esetén is a profit minél nagyobb része realizálódjon – figyelmeztetett Varga Zoltán.

OTP
Kapcsolódó cikkek