A Mol szerdán összesen 42 977 966 darab "A" sorozatú törzsrészvényt ruházott át a Mol-Új Európa Alapítvány részére alapítói vagyonjuttatás jogcímen – jelentette be a tőzsdezárást követően a hazai olajtársaság.

Ezzel lényegében eldőlt, hogy a tavalyi év után fizetendő, összesen 75,9 milliárd forintos osztalékából már az új alapítvány is részesül.

Az 5,24 százalékos sajátrészvény-transzfer miatt az egy részvényre jutó összege a várt 100 forintnál valamivel kisebb, 95-96 forint lehet.

Fotó: Shutterstock

A társaság április elsején jelentette be, hogy az állammal közösen közfeladatokat ellátó alapítványt hoz létre, melyhez a két fél egyaránt 5,24-5,24 százalékos Mol részvénypakettet ajánl fel. A várhatóan augusztus elsejétől működő új közalapítvány kuratóriumának elnöke Miklósa Erika operaénekes, a kuratórium tagja még Molnár-Bánffy a Salt Communications tulajdonos-ügyvezetője, Bacsa György, Mol csoport Stratégiai operáció és üzletfejlesztés ügyvezető igazgatója, Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója, valamint dr. Világi Oszkár, a Mol csoport innovációs üzleti vezetője és Igazgatósági tagja

A tranzakciót követően a Mol közvetlen és közvetett tulajdonában 20 921 156 „A” sorozatú, valamint 578 „C” sorozatú Mol törzsrészvény van.