BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Óriási útlevélüzlet kapujában az ANY Nyomda

Biometrikus útlevelek fejlesztésére és gyártására szerződött a magyar vállalat.

Jó hírt kapott a múlt héten az ANY Biztonsági Nyomda Angolából, a helyi országgyűlés szakbizottsága egyhangúlag támogatta az új biometrikus útlevelek bevezetéséről szóló törvényjavaslatot. A közép-afrikai ország parlamentje július 21-én tartja a végső szavazást az új típusú útlevelek engedélyezéséről. Mint arról a Novo Journal hírportál beszámolt,

az okmányok beszállítója az ANY Nyomda, az erről szóló egyszerűsített beszerzési eljárás megindítását pedig már tavaly decemberben jóvá hagyta a 30 milliós állam köztársasági elnöke.

Fotó: Shutterstock

 

A szerződés a biometrikus útlevélokmányok fejlesztésére és legyártására szól, a keretösszeg 130 millió euró (jelen árfolyamon 46,1 milliárd forint). Az angolai lap beszámolója szerint az új útlevélnek három biztonsági szintje lesz, a régi okmányok cseréjétől többek közt az útlevél-hamisítások visszaszorítását várja az afrikai ország.

 

A lap hivatkozik a 176/20-as elnöki rendelet azon részére is, amely szerint az angolai állam a magyar Eximbankkal finanszírozási megállapodást (vevőhitel) kötött a teljes szerződéses keretösszeg 85 százalékára, 110,5 millió euróra. Az Eximbank és a nyomdavállalat kapcsolata nem új keletű, a pénzintézet a Kárenyhítő Programcsomagjának keretein belül az ANY Nyomda részére (négy részletben) 5 milliárd forintos kedvezményes kamatozású kölcsönt nyújtott, írta az Átlátszó az Európai Bizottság adatközlése alapján.

Az ANY Biztonsági Nyomda számos külpiacon van jelen a termékeivel, Afrika, Ázsia és az amerikai kontinens összesen 50 országába exportálnak, a külpiaci stratégia alapjait 2004-ben fektették le. Mint arról Zsámboki Gábor vezérigazgató a Világgazdaságnak adott korábbi interjúban kifejtette,

kiváló kapcsolataink vannak a magyarországi külképviseletekkel, nagykövetekkel és a külgazdasági attasékkal. Adott esetben a segítségüket is igénybe vesszük, a diplomácia eszközeivel is próbálunk érvényesülni. Úgy gondolom, ezzel az eszközrendszerrel jól sáfárkodtunk, és ismertségünknek köszönhetően könnyebben találnak ránk a vevők.

Az afrikai piaci lehetőségekről elmondta, az ottani gazdaság jelentős fejlődésen mentek át az elmúlt tíz évben, ráadásul népességi boom is várható. A versenyhelyzet rettentően erős, ezt mindenki tudja, és megpróbál arányos szeletet kihasítani az afrikai piacból.

 

Az ANY Nyomda export árbevétele 2021 első negyedében 4,3 milliárd forint volt, a külföldi értékesítés részaránya a teljes forgalmon belül ezzel 45 százalék lett.

Sikerült erősíteniük a főbb külföldi piacaikon, a projektjeik száma a duplájára emelkedett.  A társaság éves beszámolója szerint tavalyi bevételük Afrikából 1,5 milliárd forint volt, egy évvel korábban pedig 1,1 milliárd. Az ANY részvények árfolyama idén 7,3 százalékkal emelkedett, a múlt héten pedig részvényenként 86 forint osztalékot is fizetett a társaság.


 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.