BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A brit lovag a londoni tőzsdét is beveheti

A Virgin Galactic ikertestvére, a Virgin Atlantic is IPO-ra készül, ám a Wall Street helyett a cégcsoport ezúttal a City-t választotta.

Reménykeltő tárgyalásokba kezdett a Sir Richard Branson többségi irányítása alá tartozó Virgin Atlantic légitársaság a kiválasztott intézményi befektetőkkel egy esetleges nyilvános részvénykibocsátásról (IPO) – tudta meg a Sky News a londoni City bankárköreiből.

A Virgin Atlantic utazási korlátozások ellen tüntető légikísérői Fotó: Bloomberg

A hírcsatorna hozzátette, a potenciális részvényesek tetszését elnyerte a menedzsment prezentációja, és most már valószínű, hogy ősszel bejelentik a londoni parkettre lépést, amiben a kisbefektetők is részt vehetnek.

Habár a cég egyelőre spekulációnak nevezte az értesülést, a bennfentesek már azt is tudni vélik, hogy a Barclays és a Citigroup felügyeli majd a részvények tőzsdei bevezetését.

A lépéssel azonban a Sky News szerint Sir Richard beáldozhatja irányító befolyását, hiszen jelenleg is már csupán a részvények 51 százalékát tulajdonolja a Virgin Group Holdingson keresztül, míg a többi részvény a Delta Air Lines érdekeltségét képezi.

A legtöbb légicéghez hasonlóan a Virgin Atlantic pénzügyeit is megviselte a légi közlekedés összeomlása. Tavaly a társaság utasszáma 80 százalékkal zuhant, így nem csoda, hogy 659 millió fontos veszteséget szenvedett el nettóeredmény-soron, illetve, hogy több ezer munkavállalót kellett elbocsátania.

A BBC szerint pedig még az 1984-ben alapított légitársaság – amelyre azóta egy egész cégbirodalom épült – túlélése is kérdésessé vált a pandémia következtében. Már egy csődügyi tanácsadó céget is megbíztak az előző év vége előtt, amíg Branson egy 1200 milliárd fontos mentőcsomagról tárgyalt.

Végül úgy sikerült a megállapodást összehozni, hogy maga Sir Richard is beszállt 200 millióval, továbbá a cég eddigi hitelezőin túl az amerikai Davidson Kempner Capital Management fedezeti alap is nyújtott egy jelentős kölcsönt.

Branson egyébként a londoni kormánytól is segítséget kért, sőt fedezetként még a Brit Virgin-szigeteken található, saját tulajdonában álló üdülőingatlanát is felajánlotta, ám nem kapott egy pennyt sem az Egyesült Királyság Covid-alapjából.

A Virgin Atlantic nem ez egyetlen megroggyant egység Richard Branson cégbirodalmában. A csoporthoz tartozó Virgin Active nevű egészségügyi klubhálózat nagy-britanniai részlege is a csőd szélére került, miután a bérbeadók, hitelezők és részvényesek bevonásával létrejött szerkezetátalakítási tervet egyes bérbeadók a bíróságon támadták meg. Végül azonban megkapta a zöldlámpát a terv. A cégcsoport új cége, a Virgin Voyages hajótársaság pedig több mint egy éves késedelem után csupán a múlt héten indította meg első járatát.

Fotó: VG

A New York-i tőzsdén jegyzett, nyolcmilliárd dolláros tőzsdei kapitalizációval rendelkező Virgin Galactic sikereinek köszönhetően ugyanakkor Branson több százmillió dollárral ki tudta segíteni bajba került vállalatait. A cég ugyanis júliusban hamarabb juttatta a világűrbe Bransont, mint a rivális Blue Origin az Amazon-tulajdonos Jeff Bezost. Eközben Sir Richard szintén a Wall Streeten intézi a műholdak indítására specializálódott Virgin Orbit IPO-ját.

Visszatérve a Virgin Atlantic tőzsdére lépésére, a siker mellett szól, hogy a London-New York útvonalra fókuszáló légitársaság járataira ebben a hónapban már 150 százalékkal emelkedtek a foglalások, ezért a befektetők szerint a cég jó pozícióból aknázhatja ki a várhatóan ebben a relációban hamarosan helyreálló légi forgalomban rejlő lehetőségeket. Ráadásul a Sky szerint állítólag jelentős lobbycsoport győzködi a Biden-kormányzatot a további engedmények szükségességéről.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.