Az elemzői várakozások feletti negyedéves eredményt ért el az április–júniusi időszakban az OTP-csoport.

A csütörtökre virradóra közzétett gyorsjelentés szerint a pénzintézet adózott eredménye 129 milliárd forint volt, a korrekciós tételekkel együtt pedig 121,8 milliárd.

Mindkét eredmény 7 százalékkal magasabb a két nappal korábban publikált elemzői konszenzusnál. A tavalyi bázisértékekhez képest a konszolidált nettó eredmény 55, illetve 57 százalékkal nőtt. Hasonlóan az első negyedévhez, a mérsékeltebb kockázati költségeknek köszönhetően valamennyi leánybank nyereséges volt, a legnagyobb mértékű javulás a bolgár, horvát, szlovén, román, illetve a Merkantil-csoport egyedi teljesítményében volt tapasztalható. 

Bevétel soron 316,5 milliárd forintot mutatott ki a bankcsoport, 11 százalékkal többet, mint egy éve. A működési költségek alig, csupán 2 százalékkal emelkedtek, és 155,9 milliárd forintot tettek ki. A vártnál kevesebb céltartalékot képzett a bankcsoport: a 9,7 milliárd forintos kockázati költségek 75 százalékkal alacsonyabbak, mint egy éve. A nettó kamatbevételek 8, míg a nettó díjak és jutalékok 21 százalékkal emelkedtek, a nettó kamatmarzs pedig 3,47 százalékon stabilizálódott. 

Fotó: Shutterstock

A negyedév végén a konszolidált mérlegfőösszeg 24 551 milliárd forint volt, 13 százalékos éves növekedés után. A hitelállomány 9 százalékkal, 14 066 milliárd forintra emelkedett, a betétállomány pedig 12 százalékkal, 18 259 milliárdra.

A sajáttőke-arányos megtérülés (ROE) megközelítette a 20 százalékot a második negyedévben. A külföldi leánybankok eredmény-hozzájárulása a negyedéves korrigált profiton belül 53 százalékot képviselt.

2021 első fél évében a bankcsoport egészét tekintve a folyamatok alapvetően pozitívan alakultak. Ugyanakkor a járvány esetleges negyedik hulláma óvatosságra int, a várható makrogazdasági hatás azonban a jelenlegi előrejelzések alapján lényegesen kisebb lehet

– olvasható a jelentésben.
Közzétette a bank az éves várakozásait is.

Eszerint a teljesítő hitelállomány 10 százalékot meghaladó mértékben növekedhet. Az első féléves pozitív kockázati trendek folytatódása esetén a korrigált ROE az év egészére nézve 18–20 százalék között alakulhat.

Az OTP menedzsmentje elkötelezett az osztalékfizetés mellett, ami magában foglalja a 2019. és 2020-as évek után szabályozói kérésre felfüggesztett, de a szavatolótőkéből már levont 119 milliárd forint kifizetését is.