Felemás eredményeket közölt a 4iG, míg a cég árbevétele az előző év azonos időszakához mérten brutálisan, közel 60 százalékkal, több mint 32 milliárd forintra nőtt az év első felében és az EBITDA is 30 százalékkal, 1,7 milliárd fölé bővült, a cég üzleti eredménye 7 százalékkal 920 millió, nettó nyeresége pedig 36,5 százalékkal, 490 millió forintra esett vissza.

A társaság az üzleti és adózott eredmény csökkenését azzal magyarázta a közleményben, hogy jelentősen megnövekedtek a működési, adó- és kamatköltségei, illetve az előkészítés alatt álló akvizíciók ráfordításai is nyomás alá helyezték a nyereséget. Hozzáteszik azonban, az akvizíciók lezárásával a 4iG tulajdonába kerülő társaságok konszolidációja nagymértékben ellensúlyozza majd az első félévben tapasztalt vonatkozó negatív hatásokat.

A társaság a nemzetközi elemzőházak (Edison, Wood) által publikált megállapításokra – amelyek 10 százalék feletti bővülést jeleznek előre a 2023-ig tartó időszakra – is hivatkozva lendületes növekedésre számít, amit az elmúlt időszakban lezárt, illetve közvetlenül lezárás előtt álló akvizíciók is alátámasztanak.

Eközben az EBITDA-marzs már az idei évben is megközelíti, az elkövetkező években pedig várhatóan meghaladja a 10 százalékot – írja a menedzsment.

A 4iG egyik legfontosabb célkitűzése a jövőben is az marad, hogy Magyarországon és a régióban további meghatározó piaci pozíciókat építsen ki az információs-technológiai (IT és ICT) szolgáltatások széles területén. A cégvezetés továbbra is az egyik stratégiai növekedési területnek tartja a telekommunikációs, illetve a távközlésiinfrastruktúra-szegmenst.

Regionális bontásban a 4iG jelentős növekedési potenciált lát a nyugat-balkáni régióban, a várakozások szerint az elkövetkező 5 évben a térség gazdasági növekedését az bővítése jelentősen fellendítheti. 

A cég ezért várhatóan tovább fokozza jelenlétét a térségben. Ennek érdekében folyamatosan vizsgálja a befektetési lehetőségeket a távközlési, illetve az informatikai szektorban.

A 2021 első félévében tapasztalt dinamikus növekedésnek köszönhetően 2022-re a 4iG az informatika minden területén az első számú magyarországi rendszerintegrációs vállalattá kíván válni, emellett pedig a kelet-közép-európai, valamint a balkáni térségben is meghatározó szereplővé lép elő. 

A cégcsoport arra törekszik, hogy 2023 végére bevételeinek döntő többségét már a távközlési, az adatközponti, a védelmi és a műholdas szolgáltatások biztosíthatják.

Jelenleg folyik a vállalatcsoport holdinggá alakítása: a Hungaro DigiTel már lezárt, illetve a SpaceCom folyamatban lévő akvizíciójával a hazai- és a globális műholdas kommunikációban, a DIGI magyarországi érdekeltségeinek, valamint a Telenor Montenegro megvásárlásával pedig a telekommunikációs és médiaszolgáltatói piacon szerezhet kulcspozíciókat a tőkepiaci társaság. A Poli Computer PC akvizíció a 4iG vállalatcsoportot a régióban is kiemelkedő piacvezető pozícióhoz juttatta a kiszervezett és menedzselt szolgáltatások területén.

A gyorsjelentés kitér a részvényárfolyam alakulására is. Eszerint az első félévben a 4iG átlag 639 forintos részvényárfolyama 18,8 százalékkal haladta meg a tavalyi azonos időszaki átlagárat. A 4iG papírjainak kurzusa ugyanakkor igazából az utóbbi napokban lódult meg. Figyelemre méltó, hogy míg augusztus 25-én még 640 forinton is kereskedtek a részvénnyel, a gyorsjelentés közzétételét megelőzően 806 forinton búcsúzott a tőzsdeparkettől, azaz múlt szerda óta 26 százalékkal drágult.