Akár 5 márkának helyet kereskedő- és szolgáltató központ fejlesztésére alkalmas 18 ezer négyzetméteres óriástelket vásárolt az AutoWallis Nyrt. kizárólagos tulajdonában lévő AW Property Kft. a Strabag csoporttól. Az Újbuda forgalmas részén elhelyezkedő, közel két hektáros területet önerőből vásárolta a társaság. A tervek szerint a telken 2025-ig közel 9 ezer négyzetméteres, a legújabb zöld elvárásoknak is megfelelő ingatlan fejlesztése valósulhat meg. A közel 10 milliárd forintos beruházást az AutoWallis a zöldkötvényekből befolyt összegből és projekthitelből tervezi finanszírozni.

Fotó: Móricz-Sabján Simon/VG

A megvásárolt telek a főváros budai részén, Újbuda két jelentős gépkocsiforgalmat bonyolító főútja, a Szerémi és a Hunyadi János út között helyezkedik el, melyek egyaránt kiemelt útvonalai Buda észak-déli autós forgalmának, valamint az agglomerációból ingázó sok százezer embernek. Az ingatlanhoz közel jelentős lakó- és irodaberuházások zajlanak jelenleg is. Így a Kopaszi-gát mögötti területen várhatóan 3 ezer új lakás, 250 ezer négyzetméternyi iroda épül, közel 30 ezer lakóval, mely önmagában jelentős többletforgalmat jelenthet ezen a környéken.

Székely Gábor, az AutoWallis befektetési igazgatója elmondta, hogy az ingatlan és a lehetséges fejlesztés jól illeszkedik a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) autós vállalatának stratégiájába, mely nemcsak a társaság által már képviselt márkák új helyszíneken történő értékesítésével, hanem akár új márkák képviseletének megszerzésével is számol a jövőben. A megvásárolt ingatlan emellett az AutoWallis első budai lokációja, mely szintén egy fontos mérföldkő a vállalat számára.

Hozzátette, hogy a multimárkás kereskedő- és szolgáltató központ részletes terveit a legújabb zöld elvárásoknak megfelelően készítik majd el. Így az ott elhelyezkedő kereskedelmi, szolgáltató és iroda funkciók megfelelnek majd a gyártók környezettudatos, elektromos autókra fókuszáló elvárásainak, valamint az AutoWallis Zöld Finanszírozási Keretrendszerében foglaltaknak is, melyet a BÉT Prémium kategóriájában jegyzett vállalatok közül elsőként a társaság dolgozott ki.