BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Felfedte lapjait a pesti tőzsde újonca

Az innovatív technológiai cégekbe fektető OXO Technologies Holding féléves eredménye a tervezetteknek és az iparági gyakorlatnak megfelelő módon és mértékben negatív.

Közzétette pénteken első féléves jelentését a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) újonca, az OXO Technologies Holding. Az innovatív technológiai cégekbe fektető társaság pénzügyi beszámolója a normál, tervezett működés tendenciáit mutatja, az előző év azonos időszakával megegyező költségszerkezet mellett. 

Fotó: Shutterstock

A tavalyi év első felében nem volt árbevétele a társaságnak, most viszont eseti jelleggel 9,5 millió forint árbevételt realizált a vállalat portfóliójának és köztes holding társaságainak átrendezéséből, továbbá a BÉT Xtend piacra lépésének előkészítéséből fakadóan.

Az üzemi eredmény a tavalyival közel megegyező, 90 millió forintos mínuszt mutat, a pénzügyi műveletek eredménye pedig az első félévben realizált 50 millió forintnyi osztalék mellett is 210 milliós veszteség lett. Mindezek eredőjeként adózott vesztesége 90 millióról 210 millió forintra nőtt.

A társaság féléves eredménye a tervezetteknek és a hasonló befektetési társaságok iparági gyakorlatának megfelelő módon és mértékben negatív, amelyet a meglévő technológiai portfólió egyébként elmúlt időszakban jól kimutatható, de a jövőben is várhatóan folytatódó felértékelődése ellensúlyoz.

Az OXO a második félévben befektetési aktivitásának további dinamizálását tervezi, ehhez már számos befektetési célpontot azonosított és több tárgyalást folytat, illetve tervez lezárni a közeljövőben.

A növekedési fázisban lévő cégek közül 2-3 új befektetés zárása valószínűsíthető év végéig, miközben a korai fázisban várhatóan legalább 4-5 új portfóliócégbe kíván befektetni. Érettebb fázisban lévő cégek felvásárlása pedig 2022-re válhat lehetségessé.

Az Oszkó Péter érdekeltségébe tartozó társaság részvényeivel szeptember 9-én indul meg a kereskedés a BÉT Xtend piacán.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.