A Pfizer és a Moderna befektetői jól teszik, ha felkészülnek a részvényárak esésére a Financial Times írása szerint. A lap által megkérdezett szakértők szerint a cégek hiába értek el óriási sikereket az oltások kifejlesztésével, ami jelentős bevételt is hozott, a vakcinák eladásai pár éven belül a mélybe zuhanhatnak.

Fotó: Angela Weiss / AFP

A Pfizer részvényei a vakcina hírére jelentős mértékben emelkedtek, de az árfolyam alakulását nézve a nyári csúcsok után a befektetők hasonló következtetést vonhattak le,

hiszen az 50 dollár feletti árról mára 45 dollár körüli értékig csökkent a vállalat által kibocsátott részvények ára.

A cég még így is 250 milliárd dollár körüli piaci kapitalizációval rendelkezik.

A gyógyszergyár esetében ráadásul fontos megjegyezni, hogy a vakcinák és az azokon szerzett profit kifejezetten nagy részét adja a cég eredményeinek.

A Moderna esetében a vakcinákból származó bevételek elapadása még nagyobb problémát jelenthet, hiszen a biotechnológiai cég egyetlen engedélyezett terméke az oltás. Jóllehet a cég az mRNS technológiára alapozva számos új gyógyszert kíván kifejleszteni, ezen kutatások eredményességére nincs garancia.

A két cég felismerve a veszélyeket ugyan a vakcinák értékesítése kapcsán tett erőfeszítéseit fokozta is. A harmadik oltás kapcsán ezen cégek egyértelműen azok szükségességét hangoztatják, ám ezzel nem mindenki ért egyet. Mindenesetre a gazdag országok jelentős részében ezek elérhetőek, ám az elemzők szerint a harmadik oltást nem szabad összekeverni az évenkénti oltásokkal, különösen ha a járvány időközben enyhül.

A 2022-es évre ugyan még komoly, érvényes rendelésekkel bírnak a vakcinagyártók, ám a későbbiekben a további oltásokkal már versenyre kelhetnek újabb gyártók is, mint például a közös vakcinát fejlesztő Sanofi/GSK páros vagy a Novavax. Az egyre újabb oltások felvételével kapcsolatban a minden évben elérhető influenza oltások lehetnek iránymutatóak, melyet csak az emberek kisebbsége adat be magának.

A két cég sorsát leginkább a Gilead történetén keresztül jósolhatjuk meg: a gyógyszeripari cég 2015-ben nyert engedélyt az első hatékony Hepatitis C elleni gyógyszerre, így a részvényárfolyam is kilőtt, ami a cég értékét 173 milliárd dollárig tolta fel.

Ám a ma 90 milliárd dollárt érő vállalat gyógyszerével kezelt betegek meggyógyulása és az időközben megjelenő vetélytársak gátat szabtak a későbbi bevételeknek. A gyógyszeriparban a céget azóta is annak a példájaként emlegetik, amikor egy cég bevételeinek túlságosan nagy része származik egyetlen termékből.