Az eddig moratóriumban lévő ügyfelek közül eddig meglehetősen kevesen, bankonként maximum ezres nagyságrendben kérték bankjuktól az erre szolgáló egységes nyomtatványon, hogy rászorultként továbbra is igénybe vehessék a moratórium nyújtotta lehetőségeket. A money.hu értékelése szerint eddig kevesekhez jutott el a figyelmeztetés, hogy a nyilatkozattételre rendelkezésre álló idő szűkös, 2,5 hét múlva, október 31-el a nyilatkozattételi határidő lejár, az addig nem jelentkezőknek a jogszabály rendelkezései szerint vissza kell térniük a rendes törlesztéshez.

Sokba kerül a maradás

Persze, az érintettek egy részét távol tarthatja az is, hogy mind a kormány, mind a Magyar Nemzeti Bank, mind a Magyar Bankszövetség egyöntetűen arra figyelmeztetett, hogy a moratóriumban maradás már valóban csak azoknak éri meg, akik számára nincs lehetőség a rendes törlesztéshez való visszatérésre. A money.hu korábbi számításai szerint

mind a jelzáloghitelek, mind a személyi hitelek esetében a törlesztés további 8 hónapos szüneteltetése akár átlagosan 40 százalékkal növeli meg azt a többlet törlesztési terhet, amelyet az adósnak viselnie kell, azokhoz képest, akik október végével kiszállnak a védernyő alól.

Fotó: Darnay Katalin

Kevés az előtörlesztő

A törlesztéshez visszatérő adósok a bankok tapasztalatai szerint eddig minimális mértékben éltek a Magyar Nemzeti Bank június 30-án közzétett vezetői körlevelében felkínált, a moratórium alatt felhalmozott tartozás ingyenes előtörlesztésének lehetőségével. A money.hu megkeresésére válaszoló bankok kivétel nélkül felhívták a lehetőségre az ügyfeleik figyelmét, ám, ahogy a Raiffeisen Banknál fogalmaztak, a megoldás iránt csekély az érdeklődés.

Mindez azzal függhet össze, hogy

egy húszmilliós, öt százalékos kamat mellett 20 éves futamidőre felvett hitelnél a 19 moratóriumban töltött hónap alatt a felvételének időpontjától függően az eredeti hitelösszeg 9-14 százalékét kitevő 1,8-2,9 millió forint tartozás gyűlt fel.

Ennek egyösszegű kifizetésére kevesen tudnak vállalkozni.

Sokan tudnának magasabb törlesztőrészletet vállalni

A jogszabály szerint a moratórium lezárulta után az adós törlesztőrészlete (ha csak kamatváltozás nem történt – mint például a változó kamatozású hiteleknél) nem emelkedhet, a moratórium alatt felhalmozott tartozás visszafizetése érdekében a hitel futamideje hosszabbodik meg. Kézenfekvő megoldás lenne, ha a moratóriumban eltöltött hónapok alatt felgyűlt tartozást az eredeti, vagy pusztán a moratóriumban törlesztés nélkül töltött idővel meghosszabbított futamidő alatt lehetne visszafizetni. Ebben az esetben az adósnak maximum 10-15 százalékos törlesztőrészlet-emelkedést kellene vállalnia, cserébe mentesülne attól, hogy a jogszabályoknak megfelelően a hitelének futamideje akár évekkel is meghosszabbodjon. De ha csak pár ezer forintos törlesztőrészlet emelkedést tud vállalni az ügyfél, az is számottevően csökkentheti összességében a törlesztési időt és a megfizetendő hitelterhet. Ezzel a megoldással bizonyosan sokan élnének.

A nem banki költségek akadályt jelentenek

Bár az MNB körlevele lehetőséget ad arra az ügyfélnek, hogy a törlesztőrészlet emelését kérje a bankjától, akik ilyen esetben sem számíthatnak fel semmilyen díjat vagy költséget 2022. december végéig, ám sokakat távol tart a megoldástól, hogy ezt a szerződésmódosítást nem a moratóriumi, hanem a hitelintézeti törvény szabályai szerint kell végrehajtani, amihez nem banki költségek, így például jelzáloghitel esetében közjegyzői díj tartozik. A money.hu már korábban jelezte, hogy

érdemes volna az ügyfél egyoldalú szerződésmódosítási kérelmét – a törlesztőrészlet emelésére vonatkozó kérését – mentesíteni a nem banki költségek alól, vagy legalább komoly mértékben csökkenteni azt.

A kérés nem példa nélküli. A családtámogatások esetén már egyszerűbbé és olcsóbbá vált a közjegyzői közreműködés azzal, hogy a jogszabály egységes egyoldalú kötelezettségvállaló mintát vezetett be, ami a közjegyzők feladatait tovább egyszerűsítette, s a korábbinál olcsóbb, fix, 19 500 forintos díjat állapított meg.

Hitelcserével kisebb lehet a törlesztés

A moratórium felhagyásakor akár a meglévő hitelek cseréjét is kérhetjük – a moratóriumból kilépő vállalati ügyfelek több, mint harmada így váltott olcsóbb és/vagy hosszabb futamidejű konstrukcióra. A statisztikák szerint ma már a változó kamatozású lakáshiteleknél alacsonyabb kamatozás mellett érhetők el 10 évre fixált kamatozással bíró hitelek, így kisebb törlesztőrészlettel tudunk majd számolni a hitel hátralévő futamidejére. Miután pedig a moratóriumból kikerülő hitelek esetében a védernyő alatt töltött hónapok miatt amúgy is hosszabbodna a futamidő, a hitelcserénél is élhetünk a hosszabb törlesztési idő választásával, így pedig tovább csökkenthetjük havi terheinket.