A jegyzési időszak harmadik napjának végéig több mint 2,8 milliárd forint összegű részvényjegyzési igényt adtak le a lakossági befektetők a forgalmazó OTP Banknál a részvényenként 122 forint maximális kibocsátási áron, ezzel meghaladták a számukra előzetesen meghatározott maximum 1,5 milliárd forintos keretet – közölte a társaság. Ennek és az MNB által jóváhagyott befektetési tájékoztatóban foglaltak alapján az AutoWallis a forgalmazó OTP Bankkal közösen a jegyzés harmadik napját követően, 2021. október 28. 00:01 perckor lezárta az előzetesen 16 naposra tervezett lakossági jegyzést. 

Fontos, hogy a befektetési tájékoztató lehetőséget biztosít arra, hogy az AutoWallis az intézményi értékesítés céljára szánt mennyiségből 500 millió forint kibocsátási értékű részvényt átcsoportosítson a lakossági értékesítés céljaira, továbbá arra is, hogy az átcsoportosítás eredményeképp megemelt kibocsátási összértékét (2 milliárd forint), mint a lakossági értékesítésre vonatkozó maximális kibocsátási értéket 25 százalékkal megnövelje (2,5 milliárd forintra) és az így megnövelt kibocsátási értékig túljegyzést elfogadjon. 

Erről az AutoWallis csak a teljes, intézményi befektetőket is magában foglaló jegyzési periódus végén dönt az OTP Bankkal, mint forgalmazóval egyetértésben. 

Székely Gábor, az AutoWallis befektetési igazgatója elmondta, hogy komoly sikernek könyvelik el a minden várakozást felülmúló lakossági érdeklődést. Hozzátette, hogy az AutoWallis tranzakciója nem csak a társaság szempontjából fontos mérföldkő, hanem a Budapesti Értéktőzsde szabályozott piacán is, melyen 2017 óta nem volt nyilvános részvénykibocsátás. Székely Gábor kiemelte, hogy a lakossági értékesítési időszak korábbi időpontban történtő lezárása nem érinti az intézményi értékesítés ütemtervét, a 2021. november 2-9. közötti jegyzési időszakot. 

Fotó: Móricz-Sabján Simon

Kazár András, az OTP Bank tőkepiaci kibocsátási területének vezetője elmondta, hogy a mostani részvényjegyzés keretében az OTP Bank, történetében először, online és telefonos részvényjegyzési lehetőséget is kínált, és az új innovációknak köszönhetően a csatornák kiválóan, zavartalanul működtek.

A Magyar Nemzeti Bank október 13-án hagyta jóvá a társaság nyilvános részvénykibocsátási tájékoztatóját.

A BÉT Prémium kategóriájában jegyzett vállalat a lakossági és az intézményi befektetőktől 6-8 milliárd forint közötti összegben tervez forrást bevonni (túljegyzés esetén ennél akár 25 százalékkal is magasabb lehet a végső kibocsátási érték). Az AutoWallis célja a forrásbevonással, hogy részvénypiaci súlya, a részvények likviditása, forgalma tovább bővüljön. A vállalat bízik benne,  hogy a jelenlegi csaknem 2800 lakossági részvényes mellé több száz új befektető csatlakozik azzal a céllal, hogy támogassák növekedési stratégiájukat, és részt vegyenek a magyar autós vállalatának sikersztorijában, amelyben az évtized végére az AutoWallis Csoport a középkelet-európai régió meghatározó autókereskedelmi és mobilitási szolgáltatójává válhat.

A társaság a nyilvános lakossági és intézményi részvényértékesítés során túljegyzés esetén összesen maximum 93 457 943 darab új értékesítését tervezi.

A lakossági befektetők az intézményi jegyzés során kialakuló végleges áron, a 107-122 forint közötti ársávon belül juthatnak AutoWallis részvényekhez. A lakossági befektetők az AutoWallis által újonnan kibocsátandó részvényekre a 107-122 forintos ársávon belül 122 forintos maximális áron tehettek jegyzési ajánlatot, természetesen azzal, ha a kialakuló végleges ár a maximális árnál alacsonyabb lesz, a különbözet a lakossági befektetők részére visszatérítése kerül. 

Az intézményi befektetők 2021. november 2-9. között adhatják le aukciós részvényvásárlási ajánlataikat az AutoWallis részvényekre. 

A részvények végleges kibocsátási árát az intézményi könyvépítéses aukciós értékesítés lezárását követően a kibocsátó és a forgalmazó együttesen határozza meg az ársávon belül.