Már elindult a befektetői roadshow, ahol az elsődleges részvénykibocsátás előtt népszerűsítik a cég szolgáltatását. Az üzleti koncepció abból állt, hogy a partnereik különleges ruhákat, kiegészítőket bérelhetnek nem mindennapi alkalmakra a társaságtól. A 2008-ban alapított cég azóta már mind alkalmi-, mind divatos, mindennapi ruhákat is kínál. A bérlők pedig többféle szolgáltatáscsomag közül választhatnak aszerint, hogy havonta mennyit szeretnének kölcsönözni.

Fotó: PuzzlePix/Shutterstock

A koronavírus-járvány nagy sebet ütött a cégen, ugyanis ügyfeleiknek semmi szükségük sem volt alkalmi ruhákra, és a korlátozások miatt nem is hová felvenniük azokat. Hyman asszony, a Rent The Runway ügyvezető igazgatója megfelezte a vállalat működési költségeit, és elbocsátotta alkalmazottainak jó részét is.

A bevételek 39 százalékkal 157,5 millió dollárra csökkentek a 2020-as pénzügyi évben, de a tömeges oltásokkal a fordulat is megtörtént, ugyanis immár nem korlátozták a rendezvényeket.

2021 szeptemberében előfizetőik száma 112 ezer volt. Közben a cég menedzsmentje rendszeresen hangsúlyozza, hogy a ruhák bérlése, – azok megvásárlása helyett –, a környezet számára is kedvezőbb.

A New York i társaság célja, hogy darabonként 18 és 21 dollár közötti áron értékesítsen részvényeket, ami összesen 1,2 – 1,4 milliárd dollár közé taksálja a cég értékét.