Elon Musk gyakran a spontán tömegkommunikácó eszközével hívja fel magára a figyelmet, mint például a Twitter-bejegyzések, vagy az összes Tesla-alkalmazottnak küldött e-maileket is. Egy október elején az alkalmazottaknak küldött e-mailben a munkahelyi zenehallgatásról fejtette kia a véleményét – számolt be róla a CNBC.

Korábban a Tesla-részvények 10 százalékának eladásáról szóló döntést bízta rá a Twitter népére a világ egyik leggazdagabb embere (az eladás mellett döntöttek), és a kriptovalutákkal való „se veled, se nélküled” románcát tárta a világ elé szintén rövid tweetek formájában.

Ezúttal a CNBC birtokába jutott e-mailekből tudhatjuk meg, hogy Musk a cégen belül is híve a hasonló véleménynyilvánításoknak.

Október elején két levelet is küldött a cég minden alkalmazottjának, az elsőben a munkahelyi zenehallgatásról fejtette ki álláspontját, a másodikban emlékeztette az alkalmazottakat, hogy milyen lehetőségek vannak abban az esetben, ha utasításokat küld.

Fotó: ZERO CREATIVES / AFP

Az október harmadikán küldött levelében kifejtette:

Nagyon támogatom a zenét a gyárban, valamint minden olyan apróságot, amely élvezetesebbé teszi a munkavégzést.

Hozzátette, hogy ha az egyik fülben fülhallgató van, de a másik szabad, és emiatt a dolgozó tud figyelni a munkabiztonsággal kapcsolatos dolgokra, az teljesen rendben van.

Ha van bármi más dolog is, amiről úgy gondolja, hogy javítaná a napját és munkavégzését, kérem, ossza meg velem

– zárta az e-mailt.

Fotó: FREDERIC J. BROWN / AFP

Egy nappal később keményebb hangvételű e-mail érkezett, melyben elmondta, hogy a beosztottak három lehetőség közül választhatnak, amennyiben utasítást ad nekik.

1. Válasz e-mailben megmagyarázza, miért volt helytelen, amit Musk mondott.

Néha egyszerűen csak tévedek!

– tette hozzá.

2. További pontosítást kér, ha nem volt egyértelmű a feladat.

3. Végre kell hajtani az utasítást.

Amennyiben a fentiek közül egyik sem történik meg, az adott vezetőt azonnali lemondásra szólítom fel

– zárta egyértelmű üzenetét Elon Musk.

Arról egyelőre nincs információ, hogy amennyiben a dolgozó az első lehetőség mellett dönt, mekkora eséllyel tudja meggyőzni az öntörvényű milliárdost.