A szigorodó jegybanki politika, valamint az inflációval és a pandémiával kapcsolatos aggodalmak az év vége felé nyomás alá helyezték a növekedési részvényeket, a technológiai papírokat választó befektetők azonban így is bőséges hozamokat könyvelhettek el idén.

Már az ötszáz legnagyobb amerikai tőzsdei céget tartalmazó S&P 500 index is bőven a sokéves átlag többszörösét, csaknem 26 százalékot hozott karácsonyig, a technológiai alindex azonban még ezt is jócskán felülmúlta a 32,7 százalékos ralival. A főként technológiai cégeket tömörítő Nasdaq-részvénykosár megvételével pedig 26,5 százalékot lehetett keresni. Az egyedi részvények között szép számmal akad még ezeket is felülmúló teljesítményű papír, közülük öt három számjegyű részvényralit tudhat maga mögött.

Fotó: Hans Lucas / AFP

A 2021 technológiai sztárpapírja címet már most zsebében érezheti az Upstart, amely az év kezdetétől több mint három és félszeresére növelte piaci értékét.

 A mesterséges intelligenciát használó hitelezési platformot üzemeltető fintech cég forgalma a legutóbbi, harmadik negyedévben 250 százalékkal, 228 millió dollárra ugrott. A dinamikus növekedés mellett pedig jelentős, 29 milliós profitot is termelt, ami korántsem bevett gyakorlat a tőzsdei életútjuk elején járó innovatív cégek körében. A vállalat már több mint harminc banknak kínál digitális szolgáltatásokat, a személyi és gépjármű-finanszírozási hitelek mellett pedig a kisebb összegű kölcsönökre is kiterjesztené a tevékenységét.

Nem panaszkodhatnak a Synaptics befektetői sem az egy év alatt elért csaknem 190 százalékos hozamra. 

A 35 éve alapított, különböző elektronikai alkatrészek gyártásával induló, ma már egyre inkább az okoseszközök közötti kommunikációt elősegítő megoldásokat fejlesztő kaliforniai vállalat eszközeit az önvezető autóktól kezdve drónokon és játékkonzolokon keresztül egyre szélesebb körben alkalmazzák. A tőzsdei sztorit idén egy nagyobb felvásárlás is színesíti, a hangfeldolgozó és vezeték nélküli csipeket gyártó DSP Groupért 549 millió dollárt fizetnek, megcélozva a piaci terjeszkedést.

Óriási pénzeket öltek a tőzsdei cégek árfolyam-karbantartásba

Rekordösszegben vásárolták vissza saját részvényeiket az amerikai cégek a harmadik negyedévben, az árfolyam kozmetikázására is alkalmas tranzakciókra még a tőkeberuházásoknál is több pénz jutott.

Hullámvasúton érezhették magukat idén az Asana részvényesei, akik november közepére már megötszörözhették év eleji befektetéseiket, ám a szektoron végigsöprő eladási hullámban ennek felét azóta vissza is vette a piac. A kitartó befektetők ezzel együtt is 164 százalékos hozamnak örülhetnek. A távoli munkavégzést támogató vállalati szoftvereket kínáló cég raliját az ágazatban is kiemelkedő, 70 százalékos forgalombővülés fűtötte leginkább.

A pandémia miatt gyorsan terjedő távmunkához szükséges összetettebb digitális környezet, valamint a zsarolóvírus-támadások özöne miatt jócskán megugrott a kereslet a Fortinet technológiájára, ez pedig beépült a stabil szabad készpénztermelő kiberbiztonsági cég részvényárfolyamába is. Idén már 133 százalékot menetelt, 57 milliárd dollárra feltornászva piaci kapitalizációját.

A szektor óriásvállalatai közül az Nvidia szekere ment legjobban, a globális csiphiány év közben rekorderedményhez segítette a videókártyáiról ismert vállalatot, amely idén a kriptopiaci őrületet is igyekezett meglovagolni új, kifejezetten a bitcoinbányászatra kifejlesztett processzoraival. Ezzel párhuzamosan az árfolyam is kilőtt. 

A 127 százalékos ralit követően már 741 milliárd dollárt ér a vállalat, ezzel a FAANG-részvények és a Tesla mögött a hetedik legnagyobb technológiai cég az amerikai tőzsdén. 

Egyáltalán nem biztos, hogy ezzel vége a ralinak, a céget követő elemzők átlagosan további 15 százalékos árfolyam-emelkedést várnak a papírtól.