Az elmúlt másfél év kiugró részvénypiaci hozamai jórészt a jövőtől kölcsönzöttek, aminek az árát 2022-ben törleszthetik majd a befektetők – figyelmeztetnek jövő évi tőkepiaci kitekintésükben a HSBC stratégái. A brit nagybank előrejelzése szerint kisebb vállalati eredménynövekedés és továbbra is magas határozza majd meg a gazdasági környezetet, ami a növekvő kockázatokkal együtt magasabb piaci volatilitást és az ideinél kisebb tőzsdei hozamokat eredményezhet.

A két legnagyobb rizikófaktort keresleti oldalon a koronavírus-járvány újabb felélénkülése , valamint a kínai gazdaságpolitika jelenti a tőkepiacokra nézve, míg a kínálat felől az ellátási láncok vártnál lassúbb helyreállása, valamint a globális tartós torzulása okozhat további kihívásokat. Ezeket a kockázatokat ugyanis még nem árazta be a piac.

Fotó: Marc Tirl / AFP

Az aktív kereskedők számára így is számos lehetőség adódhat a parketten, már csak ezért is, mert erősödő infláció és folytatódó mellett 2022-ben is a részvényeknek állhat a zászló.

A fókuszpont azonban az Egyesült Államokról más térségekre helyeződhet át, ahol a kockázati prémiumok – vagyis az a hozam, amit az eszköz a kockázatmentesen elérhető hozam, jellemzően a 10 éves államkötvény kamata felett kínál – magasabbak, mint a tengerentúlon. Ennek mértékét globálisan 4,2 százalékra, míg az Egyesült Államokban csupán 3,5 százalékosra becsli jelenleg a HSBC.

Feleződhet a tőzsdei vezérhajó hozama

A jelenleginél 12 százalékkal magasabban, 5200 pont fölött zárhatja a következő évet az S&P 500 index. Rükvercbe kapcsolhat a Tesla, kilőhet viszont egy videojáték-fejlesztő és egy sportszergyártó cég részvényeinek árfolyama.

Az emelkedő kötvényhozamok az amerikaiakéhoz képest alacsonyabb árazású európai és egyes feltörekvő piaci ciklikus és értékalapú részvények felé terelheti a befektetőket, ám az összetett makrogazdasági helyzet és a nagy növekedési meglepetések hiányában óvatos, „súlyzórúd” megközelítést javasol. A stratégia két különböző részvénykategória felülsúlyozását ajánlja a piaci bizonytalanságok kivédése érdekében. 

A ciklikus – pénzügy, energia – papírokat így defenzívebb, stabil osztalékfizető részvényekkel érdemes kiegyensúlyozni. 

Utóbbiak közül is azokat javasolja a nagybank, melyek az ESG átmenethez, vagy a digitális gazdasághoz kapcsolódnak. A fejlett piacok közül az Európát és Japánt preferálja a bank, ahol a monetáris szigorításnak kisebb a kockázata, és az itteni részvények árazása is kedvezőbb, mint az Egyesült Államokban.

Európán belül a német részvények a legjobban pozicionáltnak az ipari és a nyersanyagszektor nagy súlya miatt, ráadásul a hónapokig elhúzódó kormányalakítási folyamat miatt árazási diszkont is kialakult a DAX indexben. 

Nagy potenciált látnak a svéd részvényekben is, ahol a magas hozzáadott értékű exportágazatok – mint a távközlési eszközgyártók – által hajtott vállalati nyereségtermelés tovább erősödhet a gazdaság expanziójával. A feltörekvő részvénypiacok közül pedig az évekig lemaradó Oroszország tűnik ígéretesnek a nyersanyagokra épülő gazdaságának lendülete és a helyi papírok alacsony értékeltsége révén.

Izgalmas év elé néznek a befektetők

Nagyobb volatilitást és szerényebb részvénypiaci hozamokat hozhat 2022, rövid távon azonban több jó lehetőség is nyílhat a befektetők előtt – vélik a KBC elemzői, akik az emelkedő inflációs környezetben továbbra is a reáleszközök mellett teszik le voksukat.