December 10-ig érkezhetnek me a felügyeleti hatóságokhoz annak a kaszinónak a tervei, mely a világ legnagyobb kriptokereskedő termét és repülő autók számára kialakított parkolóhelyeket is tartalmazna – írja a Bloomberg.

A projekt kiagyalója Jason Ader, korábbi kaszinó elemző, aki elmondta, hogy esport csarnok és rendezvényterem – mely a New York Fashion Weekhez hasonló eseményeknek adna helyt – is része lenne a beruházásnak, mely 3 milliárd dollár körüli összegből valósulna meg.

Fotó: Shutterstock

A költségek persze a helyszíntől is függenek, de Ader azt szeretné, ha a kaszinó Manhattanben épülne meg.

A New York állam szerencsejáték-felügyelete által kiírt pályázat határideje december 10. és három lehetséges kaszinó megépítését teszi lehetővé. Ez a három létesítmény lehet az utolsó abból a hétből, melyet egy 2013-as szavazás során engedélyeztek. A tervek mindenesetre nem segítenek azoknak, akik azt hirdetik, hogy a kriptovaluták a pénzügyi rendszer jövőjét jelentik és nem egyszerű szerencsejátékról van szó.