Több mint 3,7 4 milliárd forint értékű közbeszerzések nyerteseként hirdette ki a Delta Technologies 100 százalékos tulajdonában álló Delta Systems Kft.-t a Dunaújvárosi Egyetem alapítványa.

Vidra László, a Delta Systems Kft. ügyvezetője

A három közbeszerzési eljárás keretében a társaságot szerverek és tárolórendszerek, valamint kliens oldali IT-eszközök beszerzése mellett optikai és rézhálózat fejlesztése, szünetmentes tápegységek, aktív hálózati eszközök és szoftverek beszerzésével, valamint a hozzájuk kapcsolódó szolgáltatások nyújtásával bízták meg.

,,A Delta Systems Kft. az ország egyik vezető rendszerintegrátoraként kiemelt missziójának tekinti a hazai oktatási intézmények, köztük az egyetemek digitális felzárkóztatását, infrastruktúrájának fejlesztését, közvetetten pedig az oktatás színvonalának növelését. Meggyőződésem, hogy az elnyert szerződések újabb lehetőségek ezen törekvés megvalósításában” – jelentette ki a szerződések elnyerése kapcsán Vidra László, a Delta Systems Kft. ügyvezető igazgatója.