Kaliforniában lesz először kapható a Volvo Car és a Luminar Technologies közösen kifejlesztett önjáró villanyautója – jelentették be a cégek a Las Vegasban zajló CES technológiai szakkiállításon. A Tesla Autopilotjához hasonló funkciókkal felruházott Ride Pilot önvezető rendszer bevezetésének konkrét időpontját még nem hozták nyilvánosságra, annyi viszont már biztos, hogy a Luminar képalkotó szenzorainak befogadására felkészített első, teljesen elektromos vadonatúj Volvo városi terepjáró (e-SUV) 2023-tól lesz kapható. Ehhez és az újabb modellekhez lehet majd rendelni a Ride Pilotot, amelynek használatáért előfizetési díjat kell majd fizetniük a tulajdonosoknak.

Fotó: Anadolu Agency / Getty Images

A rendszer kulcsfontosságú részét, az útról az autó számára háromdimenziós képet rajzoló szenzort a Luminar szállítja, ehhez csatlakozik egy öt radarérzékelőből, nyolc kamerából és tizenhat ultrahangos érzékelőből álló külön rendszer, amelyet a svéd Zensact cég szoftvere vezényel. Az önvezető rendszer csak a legszigorúbb tesztelési és engedélyezési procedúra után válik hozzáférhetővé az autósok számára, ebben lehetnek csúszások, ezért sem jelölt ki pontos dátumokat a kínai kézben lévő svéd autógyártó vezetése. Hatósági jóváhagyás is szükséges még ahhoz, hogy az új e-SUV első példányaival megkezdhessék még az idén a Ride Pilot éles tesztelését a kaliforniai utakon.

Alexander Petrofski, a Volvo Car stratégiai fejlesztésekért felelős alelnöke szerint a sűrű járműforgalommal jellemzett Kalifornia ideális hely a tömeges adatgyűjtéshez, amelyre alapozva ki lehet szűrni az óhatatlanul fellépő hibákat, orvosolni a gyermekbetegségeket, hogy aztán kiforrott és teljesen biztonságos technológia segíthesse a Volvo sofőrjeit a világ más tájain is. A Ride Pilot szolgáltatás tervezett árára Petrofski még utalást sem volt hajlandó tenni, csak azt hangsúlyozta, hogy a Volvo jövőbeli bevételében a szoftverértékesítések egyre nagyobb szeletet fognak kihasítani, de ez globális tendencia az innovatív autógyártók körében.

A Volvo innovációs megújulásához új embert kerestek, s Jim Rowan személyében meg is találták. Az Ember Technologiestól igazolt szakember márciusban váltja Hakan Samuelssont a vezérigazgatói székben. A Volvót tíz éve irányító Samuelsson a cég 49 százalékos tulajdonában lévő svéd luxusvillanyautó-gyártó, a tőzsdére készülő, 20 milliárd dollárra taksált Polestar elnöke lesz. Utóbbi a NASDAQ-on jegyzett Gores Guggenheim nevű különleges célú felvásárlási társaságba (SPAC) olvadva lép a parkettre még az első fél évben. Samuelssonnak komoly tőzsdei tapasztalata van, a Volvo Car részvényeit tavaly októberben az ő felügyelete mellett vezették be a stockholmi börzére.

A 2,3 milliárd dollárt hozó IPO volt tavaly a legnagyobb Európában.

A Volvo Car részvénye azóta 28 százalékkal drágult. Ez több is lehetett volna, de a Volvo decemberi eladásai lehűtötték a befektetői lelkesedést. Az ominózus csiphiány következtében a múlt hónapban 18,1 százalékkal kevesebb, 64 436 Volvót adtak el, mint egy évvel korábban. A csütörtökön közölt összesítés szerint 2021 egészében 5,6 százalékkal több, 698 693 gépkocsit értékesítettek, ezek 27 százaléka teljesen elektromos vagy tölthető hibrid modell volt.