Támadások kereszttűzébe került a Deutsche Bank azután, hogy bejelentette: marad Oroszországban és tovább ápolja gyümölcsöző kapcsolatait ottani ügyfeleivel. Az utóbbi évtizedekben botrányok sorozatával magára figyelmet felhívő német pénzintézet azzal magyarázta lépését, hogy esetleges kivonulásuk ellentétes lenne az értékrendjükkel.

Christian Sewing 8,8 millió eurót vitt haza tavaly, miközben a Deutsche Bank az utóbbi évtized legnagyobb nyereségét termelte kiFotó: dpa Picture-Alliance via AFP

Ezt maga Christian Sewing, a bankot újra nyereségesé tevő vezérigazgató írta a kollektívához intézett csütörtöki üzenetében. Méltányolandó érvként hozta fel azt is, hogy támogatni kell az Oroszországban üzleti tevékenységet folytató multinacionális vállalatokat. A Reuters Bill Browdert, a korrupció ellen következetesen fellépő nagybefektetőt idézi, aki szerint a Deutsche Bank hozzáállásával többet árt, mint használ, rombolja saját reputációját, és kivívja a nyugati pénzvilág és az ügyfelek ellenszenvét. Browder hozzátette, hogy szerinte az ukrajnai agresszió előrehaladtával a legnagyobb német bank is át fogja értékelni jelenlegi álláspontját.

Az csak olaj volt a tűzre, hogy a Deutsche Bank friss gyorsjelentéséből kitűnik, hogy a 2021-es év után Sewing az előző évinél 20 százalékkal többet, 8,8 millió eurót fizettetett ki magának. A pénzintézet tavaly bónuszként 14 százalékkal többet fizetett ki munkatársainak, a prémiumkeret összesen 2,1 milliárd euróra rúgott. Az igazsághoz tartozik, hogy a Deutsche Bank 2021-et az utóbbi évtized legnagyobb, 1,85 milliárd eurós nettó nyereségével zárta, s ezt az idén 3,03 milliárd euróra tervezi növelni.

A nyereségtermelés egyik legfontosabb mérőszámát, a korrigált tőkearányos megtérülést (ROTE), tíz százalék fölé tervezi a pénzintézet 2025-re, az idei cél 8 százalékos, miközben az elemzők a 6 százalékot tartják normális körülmények között kigazdálkodhatónak, és akkor az ukrán válságról még nem is beszéltünk.