Az aggasztó hírek hatására csökken az olaj ára
Esik az olaj ára hétfőn reggel azokra a felerősödött félelmekre, hogy csökkenhet az energiakereslet Kínában, ahol egyre több a koronavírus-fertőzések száma. Ármérséklő tényező az is, hogy szakértők szerint egy lehetséges amerikai kamatemelés-sorozat visszafogná a globális gazdaságot és ezzel együtt a kőolaj iránti keresletet.
Sanghajban rekordszámú új koronavírusos esetről számoltak be a hétvégén, míg a pekingi hatóságok szerint a járvány továbbra is gyorsan terjed.
A Bloomberg azt közölte, hogy áprilisban Kínában a benzin, a gázolaj és a repülőgép-üzemanyag iránti kereslet a tavalyi év azonos hónapjához képest jelentősen, 20 százalékkal, azaz napi 1,2 millió hordóval csökken. Amennyiben az információt hivatalosan is megerősítik, akkor ez lesz a legnagyobb visszaesés azóta, hogy több mint két évvel ezelőtt elindult a járvány a kínai Vuhanból.
Röviddel fél kilenc után az északi-tengeri brent olajfajta ára hordónként 3,88 dollárral (3,66 százalékkal), 102,27 dollárra esett.
A múlt héten a brent 4,5 százalékkal gyengült.


