A 4iG tájékoztatása szerint csütörtökön – az április 1-én elhatározott alaptőke-emeléshez kapcsolódóan – megtörtént 19,7 millió darab új keletkeztetése. Az új értékpapírokat a Magyar Nemzeti Bank jóváhagyását követően lehet bevezetni a tőzsdei kereskedésbe. 

Az új 4iG-részvényeket a Bartolomeu Investments szerezte meg, így a tulajdoni hányaduk a 4iG-ben 1,86-ról 8,35 százalékra emelkedik. 

A többi nagyrészvényes befolyása értelemszerűen csökken: az iG COM Magántőkealapé 41,68-ról 38,93 százalékra, a KZF Vagyonkezelőé 10,4-ről 9,74 százalékra, a Rheinmetallé pedig 26,9-ről 25,1 százalékra. Jászai Gellért, a 4iG elnök-vezérigazgató az új részvényesi struktúrában 50,3 százalékos befolyással rendelkezik az eddigi 53,8 százalék helyett.

Fotó: 4iG

Szintén csütörtöki hír, hogy a Digitális Kormányzati Ügynökség nyertesként hirdette ki a 4iG vezette konzorcium ajánlatát. A tender tárgya általános IT-eszközbeszerzés, az eljárásban nyolc különböző közös ajánlattevői konzorciumot hirdetett ki nyertesként a DKÜ, amelyből az egyik a 4iG vezette közös ajánlattevői konzorcium. A keretmegállapodás keretösszege nettó 250 milliárd forint. Ám ez nem biztosít automatikus megrendeléseket, az egyes konkrét beszerzéseket új tendereztetik.