Kedden délelőtt még felülteljesített a BUX, aztán délutánra belesimult a piaci borongásba. A pesti vezető indexének grafikonja egyre inkább együtt hajlik a bő félszázalékos mínuszba hanyatló német DAX index görbéjével.
Kora délután, a több mint 4 milliárdos forgalmat halmozó OTP feladta a 10 515 forintos ellenállás tesztelését, s belepihent a közel 1 százalékos mínuszba. 
A Mol a reggel áttört 2 850 forintos ellenállás visszatesztjével tölti a napot, s két és fél milliárdos forgalom után, kora délután még úgy látszik, hogy a 0,7-0,8 százalékos plusszal sanszos a szint fölötti zárás. Ami újabb emelkedő hullám kiindulópontja lehet.

A befektetőket ma alig vonzó Richter egyre bátortalanabbul kísérletezik a 7 700 forintos ellenállással, s a 2 százalékos mínusz nem sok jót ígér.

Délelőtt a 410-417-es folyosó padlójára hanyatlott a Magyar Telekom. Nehéz megítélni, vajon mit jelez, hogy délutánra 1 forinttal felemelte a fejét.

Reggel még a 382-re kacsintgatott az euró-forint, aztán 384 fölé kukkantott a jegyzés, majd újra 383 irányába mozgott. Ennyi csalfaság után már csak az a kérdés, hogy sikerül-e 382,50 alatt zárnia az EURHUF kurzusnak, mert akkor jöhet a régen várt forinterősítő lecsorgás.