Elhárult az akadály az amerikai bankok osztalékfizetése elől, miután valamennyien sikerrel vették az akadályokat a Federal Reserve (Fed) évi rendes tesztjén, ahol a központi bank szerepét betöltő intézmény a szektor szereplőinek  a piaci zavarokkal szembeni ellenálló képességét vizsgálta. A befektetési szolgáltatásokat is végző bankok közül a JPMorgan Chase-re, a Morgan Stanley-re és a Goldman Sachsra egy külön próbatétel is várt, bizonyítaniuk kellett, hogy a kereskedési üzletáguk stabilan teljesít piaci pánik idején is. 

A Fed krízisforgatókönyve annak februári – még az ukrajnai háború kirobbanása előtti – meghirdetésekor extrémnek tűnhetett, ma már kevésbé: 10 százalékos munkanélküliséggel, 3,5-es reál-GDP-csökkenéssel, több mint felére eső részvénypiaccal és 40 százalékos ingatlanleértékelődéssel kalkuláltak, egy ilyen tökéletes vihar egyébként annyira visszafogná a belső fogyasztást, hogy a harmadik negyedévre az éves 1,25 százalékra húzódna vissza. A vizsgált harminc bank még ilyen negatív szcenárió teljesülése esetén is a minimális követelmények feletti tőkével rendelkezne, tehát súlyos recesszióban sem fagyna be a hitelpiac, igaz, a fentiek 612 milliárd dolláros veszteséget okoznának számukra. 

JP Morgan Logo In NY
Fotó: NurPhoto via AFP

A Fed szektortesztje fontos iránytű, a bankok ennek segítségével tudják megállapítani, mennyivel csökkenthetik saját tőkéjüket a részvényeseiknek kifizetett juttatásokkal. Ha egy cég elhasal, kemény szankciókra számíthat, a többi közt a menedzseri bónuszok korlátozásával. Mivel pozitív eredmények születtek, ma várhatóan kiderül, mennyi osztalékra lehet számítani. A Bloomberg pénteki cikke idézi a Barclays becslését, amely szerint a JPMorgan majd 19 milliárd dollárt költhet osztalékfizetésre és részvény-visszavásárlásokra. Kicsivel lemarad mögöttük a Bank of America és a Wells Fargo 15-15 milliárddal. A szektor vezetői 80 milliárdos részvényesi juttatásra készülnek, ezt a következő négy negyedévben teljesítik, azután, hogy az elmúlt 12 hónapban több mint 140 milliárd dollárt adott vissza a befektetőknek Amerika hat legnagyobb pénzintézete (az összehasonlítás ezúttal nem életszerű, mert a 2020-ban visszatartott osztalékot is tavaly fizették ki a bankok). 

A következő időszak osztalékával kapcsolatban egyelőre nagy a bizonytalanság, Jerome Powell Fed-elnök ugyanis nemcsak szimulálja a bankok tűrőképességét, hanem a való életben is megméretteti őket. Mint a Bloomberg véleménycikke felhívja rá a figyelmet, a Fed kamatemelései a bankok által tartott kötvényportfóliók értékvesztését okozzák, ennek eredményrontó hatása már a harmadik negyedéves mérlegadatokban is megmutatkozik. Sőt, a fenti 80 milliárd dolláros kifizetés az előretartalékolásnak lehet a jele, mint ahogy a Bank of America, a Wells Fargo és a Citi vezetőinek óvatos válasza is a részvény-visszavásárlási program jövőbeni alakulásáról. 

A Fed stressztesztjén az amerikai piacon jelen lévő európai központú bankok teljesítményére sem lehetett panasz, a Deutsche Bank, a Barclays és a Credit Suisse tengerentúli leányainak tőkehelyzete stabil. Az Európai Bankfelügyeleti Hatóság a tervek szerint 2023-ban végzi el a következő uniós szintű stressztesztet.