BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ellentétesen mozognak a Blue chipek, történelmi csúcsát célozza a forint

Bár a héten emelkedni tudott a BUX, egyelőre mégsem bírt a 40 ezer pontos lélektani szinttel.

A pesti tőzsde vezető indexének nehezíti a dolgát, hogy a Blue chipek egymással ellentétes irányba mozognak. Amíg a Richter és a MOL jól szerepelt a héten, addig az OTP és a Magyar Telekom gyengébben muzsikált.

Pénteken 0,51 százalékot visszacsúszva, 39 412 ponton zárta a napot és a hetet a BUX. Jelentősen alulteljesítve az 1,7 százalékot emelkedő német DAX indexet és a közel másfél százalékot menetelő, térségi versenytárs, lengyel WIG indexet.

Az OTP 3,76 milliárdos forgalommal, 0,55 százalékot emelkedve, 8 400 forinton zárt. Ennél is érdekesebb, hogy

a technikai kép alapján, nagyobb árfolyam mozgás készülődik az OTP grafikonján, mert a Bollinger-szalagok rendkívüli módon beszűkültek.

Összességében jelenleg lefelé mutat a grafikon, 8 360 forintnál húzódik egy fontos rövid távú támasz, melynek letörése esetén gyorsan 8 ezer forintig eshet a jegyzés. Míg az emelkedéshez a csökkenő trendvonalat kellene szignifikánsan áttörni, mely jelenleg 8 600 forintnál húzódik, majd ezt követően a 9 200-9 360 forintos tartományban adódna több ellenállási szint.

A Richter 1 milliárdos forgalommal, 2,21 százalékot esve, 6 850 forinton zárt. A gyógyszerrészvény egy március óta tartó, enyhén emelkedő trendcsatornában mozog, s a 7 000 - 7 100 forintos tartományban több meghatározó szint húzódik, melyek áttörése esetén 7 430 forintos ellenállás felé veheti az irányt az árfolyam.

A MOL 1,9 milliárdos forgalommal, 0,14 százalékkal került lejjebb, s 2 926 forinton zárt. A további mozgások szempontjából a  2 864 forintos támasz és a 2 965 forintos ellenállás átlépése adna eligazítást.

A Magyar Telekom 100 milliós forgalommal, 1,19 százalékot esve, 332 forinton zárt. Miután letört a 335 forintos támasz, a következő technikai kapaszkodó 324 forintnál húzódik.

Hektikusan mozgott az euró-forint, mely 401 felett mozgott a pénteki tőzsdezáráskor.

Ellenállás 402,75-nél húzódik, mely a történelmi maximum. Míg a felső Bollinger-szalag felfelé nyílása, technikai alapon további forintgyengülést vetít előre.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.