Az egyik legfontosabb kripto hedge fund, a Three Arrows Capital (3AC) egy több mint 670 millió dolláros kölcsönnel kapcsolatban jelentett csődöt – közölte hétfőn a CNBC szerint a Voyager Digital digitális eszközökkel foglalkozó brókerház.

Bitcoin coin with domino, background for design

A 3AC fizetőképességével kapcsolatban korábban is merültek már fel kérdések, hiszen a cég alaposan megégette magát már a Terra/Luna séma összeomlásakor is, és feltehetően a Celsius bukása, valamint az általa kiváltott eladási hullám sem tett jót az alapnak. A 3AC egyik alapítója Csu Szu utoljára két hete jelentkezett a Twitteren, ahol azt írta, hogy kommunikálnak a releváns szereplőkkel.

A Protos írása szerint a 3AC volt a Tether egyik legnagyobb ügyfele is, több mint 674 millió  USDT-t fogadva címeire, mielőtt közvetlenül kriptotőzsdékre kérte az újabb forrásokat. A cég előszeretettel fektetett olyan hozamot termelő szolgáltatásokba is, amilyen a Terra/Luna befektetéseket is ösztönző Anchor protokoll vagy a Celsius, így összeomlása annyira nem meglepő, azonban kétségtelen, hogy rendszerszinten is fontos vállalatról van szó.

Csu Szu bejegyzését követően a Financial Times arról írt, hogy többek között a Genesis és a BlockFi is likvidált a 3AC pozícióiból. Az utóbbi vállalat azonban ezzel sem tudta elkerülni a csődközeli helyzetet, így Sam Bankman-Fried FTX-étől kapott 250 millió dolláros hitelkeretet, mely a felhasználókat kártalaníthatja, ám a cég korábbi befektetőit már kitessékelné a vállalatból. A CoinDesk szerint ezért a korábbi tőkeemelések egyik szereplője, a Morgan Creek Capital alternatív mentőcsomag összekalapozásán dolgozik.

Nem ez az egyetlen mentőcsomag a következő amerikai elnökválasztási ciklusra milliárd dollárt szánó Bankman-Fried és cégei részéről, így a Voyager Digital a kriptomilliárdos kereskedőcégétől, az Alameda Researchtől kapott 500 millió dolláros hitelkeretet, amiből 75 millió dollárt már le is hívott. Mindezek hatására a szektorban többen J. P. Morgan 1907-es pénzügyi válságban betöltött szerepéhez hasonlították az FTX alapítóját.

Természetesen azt egyelőre nem tudni, hogy mindez megállítja-e a kriptopiac zuhanását, hiszen az árak emelkedése alatt számos kriptobányász várt zsákmányának piacra dobásával, helyette pedig hitelekből fedezte kiadásait. Az egyre olcsóbb és más kriptók mellett ezen cégeknek az emelkedő áramárakkal is meg kell küzdeniük, ráadásul a korábbi hitelek is igényelhetnek újabb fedezetet (vagy korábbi visszafizetést). 

Mindez azt is jelentheti, hogy a kriptobányászok részéről további eladási nyomás nehezedhet az egyre csökkenő likviditással működő piacokra. Azt sem lehet tudni, hogy a fizetésképtelenségek hatására mely további cégek lesznek kénytelenek további csődöket jelenteni és meddig gyűrűzik tovább a vállalatok kudarca. A bányászok teljesítményét jelző hashrate mindenesetre egyelőre még csak mérsékelten esett vissza, figyelembe véve az árak zuhanását, ám az ethereum területén nagyobb csökkenés is tapasztalható volt. Mivel ez utóbbi eszköz továbbra is bányászható videókártyákkal, érdemes használt GPU vásárlása esetén óvatosnak lenni.

A likviditás szűkülését jelzi az is, hogy tovább csökken a forgalomban lévő USDT-k piaci kapitalizációja is, mely a májusi közel 84 milliárd dolláros rekordról mára 67 milliárd dollár alá csökkent, noha a pletykák szerint a cég csak a legszorosabb ügyfelei számára biztosítja a dollárra váltás közvetlen lehetőségét. Az árak zuhanása azonban így is azt eredményezte, hogy a teljes kriptopiac több mint 15 százalékát jelenleg az amerikai dollárhoz kötött stabil coinok adják.