BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A zlotyval együtt adják a forintot, az euró ismét a 408-as szint közelében

A vártnál jobb negyedéves GDP-adat dacára tovább gyengült szerda délelőtt a hazai fizetőeszköz, az árfolyam ezúttal csak a gyengülés irányában követte az euró-dollárt.

Nagy gyengülésbe kezdett szerda délelőtt a forint, az euró jegyzése tíz óra után több mint négy egységgel, a 408-as szintre szökött fel, ami bő 1 százalékos leértékelődés a hazai fizetőeszköz piacán. A dollárhoz képest hasonlóan gyengén muzsikál a hazai pénz, a zöldhasú egységéért 401 forintot kérnek a devizapiacon.

International,Economy,-,Foreign,Currency,-,Pound,,Forint,,Yen,And
Fotó: Shutterstock

A forint mozgása annak tükrében igencsak meglepő, hogy a Központi Statisztikai Hivatal reggel az elemzői várakozásokat is felülmúló, 6,5 százalékos GDP-növekedést mutatott ki a második negyedévre.

A régiós devizák közül szakad a lengyel zloty is, az euró ellenében csaknem 1 százalékot veszített a kurzus, és jelenleg a 4,7-es szint felett jár. Igaz, Lengyelországban csalódást keltő, a várt 6,3 százalék helyett 5,3 százalékos GDP-növekedésről érkezett adat, a szezonálisan kiigazított számok alapján pedig 2,3 százalékos zsugorodást mértek a meghatározó kelet-közép-európai gazdaságban.

 

Közben az euró is gyengélkedett a dollárral szemben a korai kereskedésben (mielőtt visszapattant), ami általában jellemzően ugyancsak nem kedvez a hazai fizetőeszköznek, emellett elképzelhető, hogy a befektetők továbbra is a Standard & Poor’s múlt pénteki, Magyarország hitelminősítésére vonatkozó negatív kilátások aggasztják. 

Ami az eurót illeti, a szerdai visszapattanása ellenére sem jók a kilátásai. Európában egyszerre nő az infláció – például a gázilletéket bevezető Németországban – és a recessziós veszély, miközben az Európai Központi Bankot a piacokon nem tartják nagyon elszántnak az infláció leküzdése elleni harcban – figyelmeztetett a Commerzbank reggeli devizapiaci jegyzetében Antje Praefcke deviza- és feltörekvő piaci elemző. 

Ha a következő európai beszerzésimenedzser-indexek 

zuhannak, növelve a recesszió valószínűségét az euróövezetben, a piac forró krumpliként hajíthatja el az eurót, a paritás alá nyomva ez euró-dollárt

– tette hozzá.

 

Ugyanabban a jegyzetben Tatha Ghose deviza- és feltörekvő piaci  elemző a cseh koronával kapcsolatban is arra figyelmeztet, hogy miután a prágai jegybank leállt a kamatemelésekkel, az árfolyam nyomás alá kerülhet, ha a következő hónapokban a béremelkedés és egyéb maginfláció-gerjesztő folyamatok gyorsulnak. A forinthoz és a zlotyhoz hasonlóan egyébként a korona is esett szerdán a recessziós aggodalmak miatt, bár némileg kevesebbet.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.