Egyelőre kevesen olyan szerencsések, hogy befektethetnek kedvenc focicsapatukba, pedig 20 éve majdnem sikerült Magyarországon: a Fradi szurkolói lehettek volna az elsők, az FTC Rt. részvényeit végül nem vezette be a tőzsdére annak főtulajdonosa, a Fotex. A hazai fociszurkolóknak így, ha van befektetni való tőkéjük, be kell érniük külföldi sztárklubok részvényeivel, bár nem mondható jelentősnek a merítés. 

Manchester,,United,Kingdom,-22,April,2016:,The,Old,Trafford,Stadium
Fotó: Shutterstock

A Manchester United-részvények egyelőre kéz a kézben szerencsétlenkednek a tabella 14. helyén tanyázó sztárcsapattal: árfolyamuk 9 százalékkal forognak az év eleji szint alatt, szóval nem néz ki jól a jubileum, a háromszoros BEK-, illetve BL-győztes klubot 2012 óta jegyzik a New York-i értéktőzsdén. Még az is lehet, hogy a klub szurkolói rossz ómenként tekintenek saját klubjuk részvényeire, hiszen épp a tőzsdei bevezetést követő szezonban nyerték meg utoljára az angol bajnoki címet, azóta azonban egyszer sem. 

A tabellán elfoglalt 14. hely szerencsére semmit nem jelent elemzői szemmel, a világ egyik legértékesebb klubjának részvényeit többségében vételre ajánlják az elemzők, a célárak 14 és 17 dollár között szóródnak, míg az aktuális árfolyam 13,5 dollár. A klub tavaly 643 millió dollár bevétel mellett 128 millió dollár működési eredményt ért el. A vörös-fekete klub részvényeire is felfigyelt nemrégiben, a szokásos módon Tweet-üzenetben fontolgatta a klub felvásárlását, majd Jim Ratcliffe, az Ineos vezetője jelezte érdeklődését. Az MU részvénypiaci kapitalizációja 2,2 milliárd dollár, a Forbes pedig 4,6 milliárd dollárra lőtte be a klub értékét. 

 

A híres ManUtd–Liverpool rangadókra egyébként igazi börzeeseményekként is lehetne tekinteni, a Liverpool FC (és a Boston Red Sox) tulajdonosának, John Henrynek tavalyi terve azonban kútba esett, így nem sikerült tőzsdére vinni a népszerű angol fociklubot és a bostoni baseballklubot birtokló Fenway Sports Groupot.

Az amerikaiak szerint a focit náluk játsszák, ami Európában van, az nem más, mint soccer. A tengerentúlon a profi focinak (NFL) és a részvényeknek nincs közös halmaza, egy kivétellel, ez pedig a Green Bay Packers. A zöld-sárga alakulat mögött nyilvános franchise áll, a tulajdonos a Green Bay Packers Inc., egy 537 ezer részvényessel rendelkező, nyilvános (ám nem tőzsdén jegyzett), nonprofit társaság. 

greenbay
Fotó: Stacy Revere/Getty Images

A tulajdonosok a részvények után nem kapnak osztalékot, a papírokkal nem lehet kereskedni és nem is tartoznak az értékpapírtörvény hatálya alá. 1923 óta hat alkalommal történt részvénykibocsátás a Packersnél, legutóbb tavaly, a bevont tőként általában a Lambeau Field nevű stadion felújítására használták. A Forbes szerint a Packers piaci értéke 3,47 milliárd dollár.

Visszatérve Európába, Angliához hasonlóan a Németországban is csak egyetlen klub mögött áll nyilvános részvénytársaság: a Frankfurti Részvénytőzsdén 2000 óta jegyzett Borussia Dortmund részvények idén 11 százalékkal értékelődtek le, a piaci kapitalizáció most csupán 477 millió dollár, szakértők a csapat piaci értékét 1,8 milliárd dollárra taksálják. 

Befektetői szemmel csalódás az is, ahogy a Juventus F.C. részvények szerepelnek az olasz tőzsdén, pedig lett volna már idő nagyot villantani a 2001-es bevezetés óta. Azonban 

az elsődleges részvénykibocsátás árfolyama alatt 70 százalékkal forognak most a torinói klub papírjai,

lendületet csak Christiano Ronaldo 2018-as leigazolása jelentett. 

A részvényeket az Agnelli család tartja kétharmados kontroll alatt, a közkézhányad nem éri el a 25 százalékot. Jelen árfolyamon a klub 950 millió eurót ér, de kicsi az esély, hogy ennyiért gazdát cseréljen, a becsült klubérték 2,45 milliárd dollár. 

 

A SQAF szakportál összesítése szerint az alábbi klubcsapatok részvényeivel lehet kereskedni: 

 

  • New York Stock Exchange: Manchester Utd
  • Borsa Italia: Juventus, AS Roma, Lazio
  • Frankfurt Stock Exchange: Borussia Dortmund
  • Amsterdam Stock Exchange: Ajax
  • London Stock Exchange: Celtic
  • Euronext Lisbon: Benfica, Porto, Sporting