Az Apollo Global magántőke-befektető vállalat részt vett egy a konzorcium és a Manchester United labdarúgócsapat tárgyalásán. Az angol klub finanszírozási megbeszéléseket folytat. Egy a neve elhallgatását kérő, de az ügyet jól ismerő forrás tudatta a Bloomberggel, hogy

 az Apollo nem érdekelt abban, hogy Manchester United-részvényeket vásároljon, 

így már nem vesz részt a tárgyalásokon. Állítása szerint a konzorcium többi tagja még folytatja a megbeszéléseket a klubbal.

Madrid,-,Feb,23:,Cristiano,Ronaldo,In,Action,At,The
Fotó: Shutterstock

A hírt az Apollo és a Manchester United képviselői nem kommentálták.

Összébb húzták a nadrágszíjat az európai topligák, de így is eurómilliárdokat költöttek új focistákra

Péntek este az angol, a francia és a német első osztályú labdarúgó-bajnokság is elstartolt, jövő héten pedig a spanyol La Liga és az olasz Serie A is csatlakozik hozzájuk. A top öt bajnokság csapatai a járvány után kevesebbet költöttek, de így is röpködtek nyáron az eurótízmilliók, ráadásul még nincs vége a költekezésnek, amelyben – szinte már hagyományosan – a Premier League csapatai vitték a pálmát.

A világ egyik legnagyobb rajongótáborával büszkélkedő csapat esetleges eladása azt követően merült fel, hogy a szurkolók éles kritikákkal illették a klubot birtokló Glazer családot. Szerintük Glazerék nem tettek meg mindent annak érdekében, pontosabban nem költöttek annyi pénzt a csapatra, hogy az versenyképessé váljon az angol első osztályban. A rajongók sérelmezik, hogy a klub képtelen ringbe szállni a Manchester Cityvel, a Liverpoollal vagy a Chelsea-vel. Az elmúlt kilenc Premier League-idényből nyolc alkalommal ebből a három csapatból került ki a bajnokság győztese.

A Manchester United utoljára 2013-ban lett bajnok, akkor érték el a rekordnak számító, 20. első helyezésüket az első osztályban. Az idei szezonban a Bajnokok Ligájában sem indulnak, sőt az évad első két mérkőzését is elvesztették.

Az Apollo Global érdeklődéséről szóló pletykák szerdán kaptak szárnyra. Akkor a Daily Mail arról írt, hogy a cég exkluzív tárgyalásokat folytat a Glazerékkel. A Bloomberg úgy vélte, hogy az amerikai magántőke-befektető kisebbségi részesedést szerezhet a klubban. A Premier League húsz csapatának több mint a felénél teljes egészében vagy részben amerikai jogalany a tulajdonos.

Az Apollónak hivatalosan egyetlen labdarúgócsapatban sincs részesedése, de a Sporting Lisszabon adósságfinanszírozásában részt vettek. A portugál klubbal tavaly kötöttek megállapodást.