Az Épduferr, amely 2004-es indulása óta Dunaújváros térségének legnagyobb építőipari vállalkozásává nőtte ki magát, a tavaly év végi tőkebevonást követően, idén februárban lépett parkettre az BÉT Xtend kategóriájában. Már az első napon 86 milliós forgalmat ért el, egyúttal beállította történelmi árfolyamcsúcsát, 85 forinton. A keddi záróára 37 forint volt. Szerdán üres kötéslistával forgott a így nem okozott zavart, hogy a társaság szerdán kereskedési időben tette közzé idei első féléves jelentését.

ÉPDUFERR Zrt., vas, építkezés, épület
Fotó: Épduferr Zrt.

A tőzsdei bevezetés sikerét beárnyékolta az orosz–ukrán háború,

valamint a piaci pánik és bizonytalanság. Erre reagálva új stratégiát dolgoztak ki, amely jobban igazodott a megváltozott gazdasági környezethez. 

Az acélkereskedelmi tevékenységet kiszélesítették, több erőforrást biztosítva az üzletág támogatására, felismerve a hirtelen jelentkező, jelentős acélfelhasználói igényt.

 Az építőipar megtorpanására reagálva pedig visszafogták a generálkivitelezést. 

Árbevétel-megoszlás
 

A generálkvitelezési üzletág ipari és kereskedelmi multinacionális cégeknek és hazai nagyvállalatoknak végez generálkivitelezési feladatokat. A szegmens nettó árbevétele az idei első fél évben 909 millió forint volt, szemben a tavalyi azonos időszakban elért 1,993 milliárd forinttal. 

A generálkivitelezés mellett stratégiailag fontos az idei első fél évben 256 millió forintos árbevételt, egyúttal éves alapon 50 millió forintos árbevétel-növekedést felmutató építőanyag-kereskedelem (Épduker), amely a Magyarországon forgalmazott márkák legtöbbjét a kínálatában tartja.

Az acélkereskedelmi üzletág az idei első fél évben 1,43 milliárd forint bevételt ért el, meghaladva a tervezett értékesítést, és nagyságrenddel múlva felül a tavalyi első fél év 65 milliós, továbbá az egész esztendő 314 milliós bevételét.

A tavaly elindult acélfeldolgozás első félévi eredménye 16 millió forint, ennek nincs tavalyi viszonyítási alapja.

Vállalati szinten az értékesítés árbevétele 2,61 milliárd forint volt az idei első fél évben, szemben a tavalyi azonos időszakban elért 2,26 milliárd forinttal. 

Az első félévi adózott eredmény 281 millió forint volt, szemben a tavalyi első fél év 262 millió forintjával.