Eljött a legnagyobb átalakulás pillanata az ethereum létezése óta – hangsúlyozta a VG-nek a Dlabs alapítója, Vidákovics Attila. Szerinte még becsúszhatnak hibák, de ennek minimális az esélye. 

A frissítés sikerült, a folyamat még nem zárult le, de már most az új konszenzus szerint működik a hálózat

– hangsúlyozta.
 

Ethereum,2.0,Digital,Art,Logo,Symbol.,Cryptocurrency,Futuristic,3d,Illustration. Ethereum 2.0 Digital Art Logo Symbol. Cryptocurrency Futuristic 3D Illustration. Proof-of-Stake PoS consensus, sharding, staking. Ethereum 2.0 Digital Art Logo Symbol. Cryptocurrency Futuristic 3D Illustration. Proof-of-Stake PoS consensus, sharding, staking.
Fotó: Shutterstock

A szakértő szerint a lépés nagyságát jól mutatja, hogy

 már 2017 óta beszélnek a frissítésről, de a kriptoközösség nem számított az új rendszer 2022 előtti debütálására.

A nagy átalakulás elindulásáról a kriptoközösséget Vitalik Buterin, az ethereum társalapítója Twitter-bejegyzésben értesítette. Az úgynevezett „Merge”, azaz a mostani frissítés során az ethereum hálózatán használt számítógépek energiaigényét annyira lecsökkentik, hogy a frissítés eredményeképpen a működtetéshez nagyjából 99 százalékkal kevesebb energiára lesz szükség, mint eddig. Ilyen méretű átalakulás még sohasem történt a kriptográfia életében, nem is beszélve az ethereumról, amelynek méretét és összetettségét jól mutatja, hogy hálózata 3500 aktív decentralizált alkalmazásnak ad otthont, a több milliárd dollár értékű kriptodeviza mellett – írja a Bloomberg.

Ethereum,Creation.,Reproduction,Concept,For,Creating,Adam,With,Cryptocurrency.,3d Ethereum creation. Reproduction concept for creating Adam with cryptocurrency. 3d image, Ethereum creation. Reproduction concept for creating Adam with cryptocurrency. 3d image
Fotó: Shutterstock

A Merge nem változtatja meg az ethereum felhasználói élményét, de egy olyan átalakításról van szó, amely kinyitja a kaput a továbbfejlesztés felé, így tovább nőhet az ethereumhálózat mérete és népszerűsége is.

A fejlesztés után az ethereum jobban hasonlít a hozamot hozó értékpapírokhoz. A Staking Rewards elemző cég szerint a eth 2.0 5,2 százalékos hozamot hozhat a befektetőknek. Emellett az árfolyam is emelkedhet, ugyanis az ethertokenek száma átmenetileg csökkenni fog, így tehát az érme vonzóbb lehet a befektetők számára. Az ether egyébként megötszörözte árfolyamát tavaly, jócskán felülmúlta a kriptopiac számára irányadó bitcoin árfolyammozgását, leginkább az új verzió körüli felfokozott várakozásnak köszönhetően.

 

Az új rendszer működése akár napokig is akadozhat, erre az időre a nagy kriptotőzsdék felfüggesztették az ethereumot érintő ki- és befizetéseket.

Korábban Vidákovics Attila a VG-nek azt mondta, azonnali árfolyam-emelkedést nem fog hozni az új verzió megjelenése, ám hosszabb távon, amikor a felhasználók megélik az eth 2.0 előnyeit, már hozhat vételi érdeklődést a kriptopiacra.