Tartósan mélyrepülésbe került a és az összes kriptoeszköz. A lejtmenetet jól mutatja, hogy míg az évet csaknem 48 ezer dolláros árfolyamon kezdte a legnagyobb kriptodeviza, a napokban 20 ezer dollár alá is benézett az árfolyam. Hétfő délután 20 200 dollár körül kellett fizetni egy bitcoinért. Vidákovics Attila nem lát esélyt trendfordulóra, igaz, további nagy esést sem valószínűsít. 

Bitcoin Offices In Istanbul
Fotó: NurPhoto via AFP

Úgy véli, 

központi eszközökkel próbálják gyengíteni a kriptopiacot.

Ezt az is bizonyítja szerinte, hogy az európai uniós döntéshozók belengették: megtiltják a dollárhoz kötött stable coinok forgalmazását és használatát. Ez egyelőre egy kriptopiaci pletyka, de a Dlabs alapítója szerint lehet valóságalapja. Úgy véli, a lépéssel a dollár végtelen erősödését is gátolhatnák a brüsszeli bürokraták. Ugyanis ha valamelyik nagy uniós cég a kriptopiacon üzletel, minden bizonnyal olyan coint választ, amelyben van likviditás. Így pedig már mindössze egy-két szereplő marad, de a döntés minden bizonnyal az USDT-re esik majd. A Tether Limited által kibocsátott, dollárfedezettel rendelkező, így viszonylag stabil coin jóformán az egyetlen igazán likvid eszköz a kriptopiacon – indokolt a szakértő.

 


 

Persze 

kevés a konkrétum, de a hatások beláthatatlanok lennének

 – folytatja Vidákovics, ugyanis központi eszközökkel nem lehet betiltani egy kriptoeszköz használatát, illegálisnak azonban nyilváníthatják, tehát a lépés éppen ellentétes következményekkel járna, mint ami a jegybankárok szándéka, akik – ugyan szabályozott keretek között – óvatosan nyitnának a kriptopiac felé. Összességében tehát lassítaná a kriptoeszközök elfogadásának folyamatát. 

Nem valószínű, hogy a dolláralapú stable coinok esetleges tiltásával Brüsszel egy az EU által kibocsátott, az euróhoz kötött coinnak teremtene piacot 

– hangsúlyozta a Dlabs alapítója. A digitális eszközök elfogadottsága nem áll ilyen szinten, de egy ilyen „központi eszköz” nem is lenne népszerű az őskriptósok körében, ugyanis a fejlesztés blokkolható lenne. Az is igaz viszont, hogy egy ilyen, viszonylag stabil eszköz sok laikus előtt nyitná meg a kriptopiacot. 

Vidákovics Attila szerint a tiltás belengetésével a digitális eszközök árfolyamát próbálják lenyomni a bürokraták.

 

Bitcoin cryptocurrency
Fotó: Sean Gladwell / Getty Images


Komoly evolúció előtt a kriptopiac


Nagy ugrás lenne az ethereum 2.0 szeptember 19-re tervezett elindulása – emelte ki Vidákovics. Ugyan a piacra dobás dátumát már többször eltolták, de most valóban lehet esély a jövő hónap közepi elindulásra. Számtalan előnye lesz az új trónkövetelőnek, ugyanis a tranzakciók sebessége jóval gyorsabb, és a működés egésze is sokkal „zöldebb”. Az ethereum 2.0 előnye a sokoldalú használhatósága lesz, ugyanis a szakértő szerint könnyű lesz majd oldalblokkláncokat létrehozni az ethereum 2.0 használata során, ami a gyakorlatban egy egyszerű megoldást nyújtana komplexebb rendszerek létrehozásához,

akár az okosszerződések lehetőségeit is forradalmasíthatná.

Azonban a megjelenés után még több évnek kell eltelnie ahhoz, hogy tömegek lássák az ethereum 2.0 előnyeit, így rövid távon az új szereplő megjelenése sem okozna trendfordulót a kriptopiacon. 

A bitcoin az értéktároló messiás, de az egyszerű használatnak köszönhetően olaj lehet a tűzre az ethereum, és a kapitalizációt tekintve átveheti a vezető helyet

– összegezte a véleményét Vidákovics Attila.