Kéz a kézben szárnyalt a Richter és a forint
A bizonytalan kezdést követően az optimista befektetők kerültek fölénybe az európai tőzsdéken, Liz Truss brit miniszterelnök csütörtök délután bejelentett távozása sem tudta tartósabban elvenni a kereskedők kedvét. A nyugat-európai börzék közül a londoni és a frankfurti kisebb, a párizsi, a madridi és a milánói tőzsde pedig 1 százalék körüli emelkedéssel nyugtázta a napot.

Délután a pesti parkettre is megérkeztek a vevők, a BUX így végül 1 százalékos emelkedéssel, 40 451 pontra erősödött.
A vezető indexet ezúttal a Richter szárnyalása húzta magával, a gyógyszergyártó papírjai 4 százalékkal, egészen 8020 forintig meneteltek.
A Mol kurzusa 0,2 százalékkal, 2438 forintra kapaszkodott fel, az OTP árfolyama pedig lényegében stagnált, a 8988 forintos záróár mindössze két forinttal magasabb a szerdainál.
A negyedik blue chip, a Magyar Telekom piacáról továbbra is távoznak a befektetők, a távközlési papír újabb, közel 2 százalékos eséssel, 280 forintig süllyedt.
Ennél nagyobb ütést csak két kisebb méretű részvény, a CIG Pannónia és a 4iG szenvedett el csütörtökön. Az előbbi 2,9, az utóbbi 3 százalékkal fordult le.
Remek formában van viszont a forint, amely az euróhoz képest 1,3, a dollárhoz képest pedig 1,9 százalékot erősödött a tőzsdezárásig. A közös európai pénz egységéért 408,3 forintot, az amerikai fizetőeszközért pedig 415,4 forintot kértek kora este.


