Versenytársaihoz hasonlóan áremelésről döntött a Digi – derül ki a vállalat pénteki közleményéből, amely a makrogazdasági helyzettel magyarázza az erről szóló döntést. Ugyanis, mint írják, a hazai árak a megszokottnál gyorsabban emelkedtek, és az is növelte a cég költségeit, így szükségessé vált az áremelés. Azonban 

a hűségidős szerződéssel rendelkező ügyfelek kivételt képeznek az áremelés alól, számukra a Digi a vállalt hűségidő végéig változatlan áron biztosítja szolgáltatásait.

 

Az előfizetések ára a vezetékes internetkapcsolattal rendelkező ügyfelek számára kétezer forinttal emelkedik, a csak műholdas (DTH) előfizetéssel rendelkező ügyfelek szolgáltatásainak ára ezer forinttal, míg a két vagy három vezetékes szolgáltatással rendelkezők csomagjai ezerötszáz forinttal kerülnek többe januártól.

A közlemény ugyanakkor leszögezi, hogy a Digi továbbra is elkötelezett a kedvező ár-érték arányú, magas minőségű szolgáltatások mellett. Ezért az áremeléssel párhuzamosan 

a szolgáltató hűségprogramot, e-Pack néven új elektronikus számlázási csomagot és ehhez kapcsolódó kedvezményt vezet be. 

Ezzel a 12 hónapos hűségidőt vállaló ügyfelek számára – a 2023. január 1-jétől érvényes listaárakhoz képest – az egy termékkel rendelkezők esetében 500 forint, a két vagy három szolgáltatásra előfizetőknél 1000 forint havidíjkedvezményt biztosítanak. Az új e-Pack csomaghoz kapcsolódó kedvezmény aktiválása havonta további 500 forint szolgáltatásidíj-kedvezményt is jelenthet az előfizetőknek. 

A kedvezményt minden vezetékes vagy műholdas szolgáltatást igénybe vevő előfizető igényelheti, ám a korábban már elektronikus számlázásra átállt ügyfeleknek is nyilatkozniuk kell, ha az új e-Pack csomagot és a hozzá tartozó kedvezményt igénybe szeretnék venni.

Ezeket a kedvezményeket tehát minden új előfizető mellett a már lejárt hűségidejű ügyfelek is igényelhetik, a kedvezmények érvényesítésére a számlalevelek kézhezvételétől, legkorábban 2022. november 11-től lesz lehetőség.

Az új árakat, feltételeket és kedvezményeket az ügyfelek a számlalevélhez mellékelt tájékoztatóból, valamint a társaság honlapján található Általános Szerződési Feltételeket tartalmazó dokumentumból, illetve a www.digi.hu/kedvezmények oldalon ismerhetik meg teljeskörűen.

Az elektronikus számlázásra való áttérésről és a hűségidő vállalásáról a szolgáltató online ügyfélkapuján keresztül vagy mobilapplikációja segítségével, a Digi és az Invitel országosan működő 55 ügyfélszolgálati pontján, továbbá az 1272-es telefonszámon is tájékozódhatnak, valamint nyilatkozhatnak az új és meglévő ügyfelek.