BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Megússza az Opus az új extraprofitadót

Csak a lakossági rendszerhasználati díj befagyasztása sújtja a céget.

Két napja zuhan az Opus Global részvénykurzusa, miután a kormány bejelentette az energetikát érintő jogszabályi változásokat. Többen is az újonnan bevezetett extraprofitadóval hozták összefüggésbe a szabadesést, melynek során a kedd reggeli 156 forintról egy nap alatt 139 forintig zúgott le a kurzus, és csütörtök kora délután is még mindig 144 forint körül ingadozott az árfolyam.

 Torda Balázs, az OPUS TITÁSZ Zrt. vezérigazgatója
Fotó: Kiss Annamarie / Hajdú-bihari Napló

A VG-nek azonban Török Lajos, az Opus Globalt követő Equilor vezető elemzője elmondta:

Az új extraprofitadó egyáltalán nem érinti az Opust, hiszen egyetlen erőműve sincs már.

Sújtja viszont a cégcsoportot a lakossági energetikai rendszerhasználati díj befagyasztása, mégpedig az érdekeltségébe eső Opus Titászon keresztül. Az elemző szerint ugyanis a költségek emelkedése miatt, illetve azok áthárítása céljából

2023-tól időszerű lett volna a cég rendszerhasználati díjának 10 százalékos emelése. 

Erre viszont most már elmarad, és az Equilor modelljéhez mérten a Titász szabad készpénzárama (FCF) 5 milliárd forinttal lehet kisebb évente, amíg az intézkedés hatályban marad, mivel pedig a tiszántúli áramszolgáltató 50 százalékos pakettje áll az Opus tulajdonában, 2,5 milliárd forint esik ebből a tőzsdei cégre.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.