Az idei harmadik negyedév számai alapvetően jó teljesítményt jeleznek, de 2022 egésze már mutat nem ennyire jó képet – mondta a bank vezérigazgató-helyettese. A csoport első kilenchavi konszolidált adózás utáni eredménye 31 százalékkal csökkent 2021 hasonló időszakához képest, egyrészt az orosz–ukrán háború, másrészt a magyarországi extraterhek miatt, az utóbbiak negatív hatása nagyobb mértékű volt. 

A negyedik negyedév is rosszul sikerül majd, ez a harmadik negyedév egy kis „oázisnak” számít az év egészében

 – mutatott rá.

Fotó: Kallus György / Világgazdaság


 

A kedvezőtlen tényezők közül a legnagyobb az extraprofitadó (a banki különadóval együtt ez a tétel 85,2 milliárd forint), bár a magyarországi tevékenységen nincs extraprofit, sőt, veszteséges lett a hazai alaptevékenység, az év első kilenc hónapjában 32 milliárdos veszteséget könyveltek el. Ilyen egyetlen egyszer fordult elő korábban, 2014-ben, amikor a devizahitelekkel kapcsolatos elszámolást és forintosítást zárták le – emlékeztetett. Bankadó már 2010 óta van Magyarországon, ez a mérlegfőösszeg alapján osztja el a terheket a hitelintézetek között. Az új extraprofitadó nem ezt a vetítési alapot és nem is a profitot veszi figyelembe, így az OTP-t nagyobb mértékben érinti, mint a többi hitelintézetet. 
 

A kamatstop a negyedik negyedévben már várhatóan 40 milliárd forintos terhet jelent a bank számára, miután azt a lakossági jelzáloghitelek mellett a kkv-kölcsönökre is kiterjesztették. 

A kamatstop év végéig való meghosszabbítása önmagában több mint 10 milliárd forintos veszteséget eredményezett az OTP-nél. Emellett évente nagyságrendileg 20 milliárdot fizet be az OTP a Országos Betétvédelmi Alapba, a Befektetővédelmi Alapba és a pénzügyi felügyeletnek. Tranzakciós illeték  címén mintegy 90 milliárdot utal át a bankcsoport a költségvetésbe. Mindezek miatt 2022 első kilenc hónapjában az OTP magyarországi alaptevékenysége 31,7 milliárdos veszteséget ért el.


Az orosz–ukrán konfliktus miatt elkönyvelt értékvesztés 90,3 milliárd forintra rúg. A bank nagyon konzervatívan tartalékolt, lehetséges, hogy ennél kisebb lesz a végső veszteség.

Fotó: Móricz-Sabján Simon / Világgazdaság


 

A külföldi jelenlét a mostani helyzetben sokat jelent a csoport számára.

 Bencsik László jelezte: az OTP csoport külföldi teljesítménye az idén nagyon kedvezően alakult, a külföldi leánypénzintézetek az idei első kilenc hónapban 179 milliárd forint korrigált adózott eredményt értek el. 

A kelet-közép-európai leánybankok ennél is magasabb, 182 milliárdos korrigált adózott nyereséget produkáltak az idén január–szeptemberben. A külföldi leánybankok közül a kelet-közép-európai csoporttagok kilenchavi profit-hozzájárulása mintegy harmadával javult, az oroszországi leány eredménye stabilan alakult, az ukrán OTP Banké pedig veszteségbe fordult. 

Az oroszországi leánybank adózás utáni nyeresége 24 milliárd forint volt az idei első kilenc hónapban, az ukrán első háromnegyed éves vesztesége 26 milliárdra rúgott. Az OTP tőkehelyzete kiváló – szögezte le Bencsik László. Mint mondta, továbbra is akvizíciót terveznek Üzbegisztánban, az ország igen gyorsan fejlődik, a tervezett célpont, az Ipotéka Bank is örvendetesen fejlődik. 

A pénzintézet egyébként rekordprofitot könyvelt el, a bank jócskán felülteljesítette az elemzői várakozásokat.