Mintegy kétmilliárd dollárral nőttek a Shell többletterhei a negyedik negyedévben az energiaszektort sújtó európai uniós és brit extraprofitadók miatt – jelentette be a brit olajvállalat pénteken.

Shell LNG
Fotó: Getty Images

Európa legnagyobb olaj- és gázipari cége korábban már betervezett egy kisebb, 360 millió dolláros tételt a szektorális különadókra, az ilyen jellegű költségei várhatóan 2,4 milliárd dollár körül alakulnak majd idén. A tisztított eredményre ezek a tételek nem lesznek hatással – igyekezett megnyugtatni a részvényeseket a vállalat.

A Shell amszterdami tőzsdén jegyzett részvényei a csütörtöki kereskedés hajrájáig 1,7 százalékot erősödtek. Ebben szerepe lehet annak is, hogy a társaság közlése szerint a cseppfolyósított földgáz (LNG) kereskedelméből származó nyereség a korábban vártnál jóval nagyobb lehet, még a tavalyi utolsó három hónapban tapasztalt üzemleállások miatti termeléscsökkenés ellenére is.

A társaság által forgalmazott LNG volumene 2016 óta a legalacsonyabb szintre, 6,6-7 millió tonnára csökkenhetett a két nagy ausztrál termelőegység ideiglenes kiesése miatt, az energiahordozó értékesítéséből származó eredmény azonban ezzel együtt is túlszárnyalhatja az előző negyedévit.

Az olajtermékekből származó bevételek ezzel szemben jóval elmaradhatnak a harmadik negyedévben látottól.

A Shell LNG-üzletága csaknem egymilliárd dolláros veszteséget könyvelt el a harmadik negyedévben, 

a kereskedőket váratlanul érte az európai gázárak ugrásszerű emelkedése, miután Oroszország leállította a szállításokat az ukrajnai inváziót követően.

A Shell tőzsdei árfolyama (font)

A kagylós cég azonban így is jó úton jár, hogy a 2022-es évet rekordnyereséggel zárja, az első kilenc hónapban ugyanis 30 milliárd dollár profitot termelt, ami alig marad el a 2008-as 31 milliárd dolláros – eddigi – csúcstól.

Az energiaipari óriás február 3-án teszi közzé negyedik negyedéves és 2022 egészére vonatkozó beszámolóját.