A várakozásokkal összhangban erős háromhavi eredményről számolt be a Mol, és bár a harmadik negyedéves csúcshoz képest gyengébb volt az évzárás, 2022 így is rekordévként vonul be a magyar olajtársaság történetébe az üzemanyagár-sapka és a megemelt különadók ellenére.

20221208 BudapestA Mol Campus épületefotó: Kallus György LUSVilággazdaság  20221208 Budapest
A Mol Campus épülete
fotó: Kallus György LUS
Világgazdaság
Fotó: Kallus György / Világgazdaság

A legnagyobb érdeklődéssel figyelt eredményszám, az újrabeszerzési árakkal becsült, tisztított (CCS) EBITDA 46 százalékkal, 438,8 milliárd forintra nőtt tavaly október és december között éves alapon, a továbbra is magas energiaáraktól és az erős finomítói árréstől támogatva.

A dollárban számolva 1,074 milliárdos CCS EBITDA-eredmény jobb lett az elemzők által várt 1,045 milliárd dollárnál is.

A finomítás és a kitermelés is jól húzott

A bővülésben ezúttal a finomítói (downstream) üzletág járt az élen, ahol 42 százalékkal megugró, 158,5 milliárd forintos CCS EBITDA-ról adott számot péntek hajnalban a vállalat. A petrolkémia csökkenő hozzájárulását a magasabb finomítói EBITDA-termelés ellensúlyozta.

Erős teljesítményt nyújtott a másik fő szegmens, a kutatás-termelés (upstream) is, amely 200,2 milliárd forint eredménnyel zárta az időszakot, ez 22,6 százalékkal magasabb a 2021-es értéknél. Az elemzői konszenzushoz képest itt kellemes meglepetést született, a szakértők ugyanis kisebb csökkenéssel kalkuláltak. Az előző negyedévhez viszonyítva vissza is esett a szegmens teljesítménye a magyarországi extra bányajáradékok és a horvát gázárszabályozás miatt.

A december elején megszüntetett, az időszak nagyobb részében viszont még érvényben lévő magyarországi, valamint a környező országokban is alkalmazott hatósági árszabás dacára a fogyasztói szolgáltatások üzletág eredménye – forintban kifejezve – viszonylag stabil maradt. 

Az üzletág EBITDA-ja kevesebb mint három százalékkal, 35,7 milliárd forintra zsugorodott. Dolláralapon viszont 23 százalékkal esett az üzletág teljesítménye. A legkisebb gázkereskedelmi üzletágban közel 25 milliárdos eredményt ért el a társaság, ami bő duplája az egy évvel korábbinak. Az elemzők itt is visszaesést vártak, a prognózisukra tehát itt is rácáfolt a vállalat.

Az év végi profit az államnál landolt

A csoportszintű üzemi eredmény kilencven százalékkal, 330 milliárd forintra ugrott, a szakértők várakozásaival szemben azonban a nettó eredmény így is átfordult a negatív tartományba.

Fotó: Lang Róbert

A nyereségadók 240 milliárd forintos terhet róttak a társaságra, amely így – a horvát leánycég INA-hoz hasonlóan – veszteséggel zárta az időszakot. A negyedik negyedévre elkönyvelt nettó eredmény 21,1 milliárd forintos mínuszt mutat, szemben az egy évvel korábbi 110 milliárdos profittal.

Történelmi teljesítmény egy rendkívüli év során

A negyedik negyedéves számok ugyan nem tudták felülmúlni az előző, szezonálisan hagyományosan legerősebb harmadik negyedéves eredményt, 2022 egésze így is minden idők legjobb teljesítményét hozta a Molnak, csakúgy, mint a szektortársaknál.

Az egész éves 4,702 milliárd dolláros CCS EBITDA harmadával lépett túl a korábbi, 2021-es csúcson, és bőven túlteljesítette a vezetőség év közben felsrófolt, 4,1–4,4 milliárd dolláros célkitűzését is. 

A veszteséges utolsó negyedév ellenére tavaly 1,66 milliárd dollár – 628,3 milliárd forint – nyereséget termelt az olajcég a szinte egész évben érvényben lévő üzemanyagár-sapka és a tetemes összegű különadók mellett is.

Az ukrán háború és ellátásbiztonságra gyakorolt hatásai, a szabályozási környezet és a kiszámíthatatlan makrokörülmények példátlan kihívások elé állították a Molt, de szakembereink kiválóan helytálltak az egymást követő krízishelyzetekben

 – mondta el Hernádi Zsolt elnök-vezérigazgató a jelentés kapcsán.

Nem lesz könnyű az idei év, iránymutatás nélkül a részvényesek

A vállalatvezető szerint a 2022-es évben elért kimagasló EBITDA az extrém mértékű adók, ársapkák és szabályozói intézkedések mellett is lehetőséget biztosít a stratégiájukban megfogalmazott transzformáció és fejlesztések végrehajtására. A társaság beruházásokat indított útjára a zöldhidrogéngyártás területén és belépett a hulladékgazdálkodásba, amely álláspontjuk szerint fontos lépés a körforgásos gazdasággal kapcsolatos stratégiai céljaik elérése felé.

Világosan látszik, hogy a 2023-as év sem lesz könnyebb, de meggyőződésem, hogy a Mol többszörösen bizonyított rugalmasságával és ellenálló képességével magabiztosan tudunk majd navigálni a bizonytalan időkben

 – hangsúlyozta az idei évvel kapcsolatban Hernádi Zsolt.

A vezetőség konkrét EBITDA-célt viszont nem közölt, a befektetők így egyelőre iránymutatás nélkül maradnak. A szénhidrogén-termelés ugyanakkor a menedzsment várakozásai alapján a 2022-es napi 92 ezer hordóról 90 ezerre mérséklődhet, kisebb ütemben a tavaly látottnál. Tőkeberuházásokra 1,7 milliárd dollárt irányzott elő a vállalat, mintegy 200 millióval többet az előző évinél.