Egységesíteni kívánja kommunikációs irányelveit a Fed: a jegybank mind a 12 leánybankja megállapodott egy egységes kommunikációs szabályrendszer megtervezésében, mely az év vége előtt életbe is léphet.

A Fed regionális leányai ugyanis mind ez idáig saját fennhatóságuk alatt dönthettek bizonyos kommunikációs tevékenységüket illetően, így előfordult, hogy egy-egy ág más és más keretek között folytatta párbeszédét a sajtóval, illetve más irányelvek mentén tett közzé fontos dokumentumokat.
A Federal Reserve elkötelezett az átláthatóság és az elszámoltathatóság mellett, és minden leánybankja rendelkezik meglévő saját szabályozással a nyilvánosság tájékoztatására. Az átláthatóság és az elszámoltathatóság további erősítése érdekében a 12 jegybank megállapodott abban, hogy közös irányelvet fogadnak el, és várhatóan ez év végéig végre is hajtják ennek bevezetését
– áll a Fed közleményében. A jegybank eddiginél alaposabb ellenőrzése az Amerikából kiinduló bankpánik nyomán vált különösen fontossá: Tim Scott republikánus szenátor egyenesen a Fed-elnök Jerome Powelltől és a Fed-igazgató Mary Dalytól követelte olyan felügyeleti nyilvántartások kiadását, melyeket általánosságban a szervezet nem ad a nagyközönség kezére.
Az indulatok középpontjában többek közt az áll, hogy mégis hogyan fordulhatott elő, hogy a Silicon Valley Bank vezetésében hónapokon keresztül nem volt jelen olyan szereplő, akinek a feladata a kockázatok kezelése lett volna.
Eközben az Európai Központi Bank (EKB) körül sem csitulnak az indulatok, de a szervezet egyik vezetője, Mario Centeno szerint az öreg kontinensen nincs ok a pánikra.
Az európai bankrendszer nem mutatta az eurózónán kívüli növekvő pénzügyi feszültségek jeleit, bár a nemzetközi összekapcsolódások miatt teljesen elszigetelt sem tudott maradni
– fejtette ki. Az európai bankszektor azonban nincs jó bőrben: a Deutsche Bank és a UBS kurzusa továbbra is szabadesésben van a 2008-as világválság óta érzett legnagyobb hitelintézeti pánik nyomán.