Fittyet hánytak a bankpánikra a hazai alapkezelők, ismét csúcsot döntött az összvagyon
A kora tavaszi bankpánik idején is kifizetődött a megtakarításokat a befektetési alapkezelőkre bízni, a hazai alapok vagyona az ismét feltörő piaci hullámok mellett is tovább hízott, sőt újabb csúcsot döntött márciusban.

Miközben a globális befektetői közösség a Silicon Valley Bank vesszőfutását és csődjét, majd a svájci Credit Suisse megmentését figyelte feszülten, a hazai alapkezelők jó sorozata nem tört meg, a náluk fialó összvagyon 220 milliárd forinttal 13 679 milliárd forintra nőtt a Magyar Nemzeti Bank legfrissebb adatai szerint. Ezzel már az egymást követő 12. hónapban ért el új rekordot a szektor.
Az 1,6 százalékos bővülést javarészt most is a jelentős beáramló friss megtakarítások adták, a befektetők ugyanis 191 milliárd forintot kötöttek le különböző alapokban. Bár a devizaárfolyamok változása továbbra sem segítette a befektetőket, az emelkedő hozamok 33 milliárd forinttal gazdagították őket.
A friss tőke zöme, 167 milliárd forint a kötvényalapokba érkezett, ami a viszonylag kiszámítható, alacsonyabb kockázat és az elérhető relatíve magas hozamok mellett annyira nem is meglepő. A második legnagyobb kategória összvagyona a felhalmozott hozammal együtt bő 6 százalékkal új csúcsra, 3274 milliárd forintra ugrott. A kötvényalapok ezzel a hónap nagy nyerteseinek tekinthetők.
A legnagyobb vagyonnal rendelkező részvényalapok kisebb, 0,3 százalékos állománycsökkenéssel úszták meg a volatilis hónapot, a portfóliómenedzsereknek sikerült elkerülniük a nagyobb veszteséget. Összehasonlításul, a pesti tőzsde vezető indexe, a BUX 5,5 százalékot esett márciusban. A részvénykitettséget adó alapokba csekély, mindössze ötmilliárd forint friss pénz érkezett, de a piaci árfolyamesés hatása is visszafogott, 16 milliárd forintos volt.
Az ingatlanalapok a piaci felfordulás negatív hatásaiból mit sem érzékeltek, az emelkedő árfolyamok 21 milliárd, a lekötött friss megtakarítások pedig 13 milliárd forinttal növelték az eszközértéküket, amely 1,2 százalékkal, 3081 milliárd forintra nőtt. Ekkora vagyonnal korábban még nem rendelkezett ez a termékkategória.

A szintén a nagyobb eszköztípusba tartozó vegyes alapoknál csekély, alig félszázalékos bővülés volt megfigyelhető, és mivel plusztőke nem érkezett a kötvényeket és részvényeket is tartó kategóriába, ez teljes egészében a piaci hozamoknak köszönhető.
Az utóbbi egy évben az emelkedő alapkamattal párhuzamosan egyre népszerűbbé váló pénzpiaci alapok 7 milliárd forint új megtakarítással és 4 milliárd forint pozitív hozammal nyugtázták a hónapot, ami majd 3 százalékkal dobta meg az itt kezelt összvagyont.
A származtatott alapokra mindennek az ellenkezője igaz, a kiáramló néhány milliárd forint és a leforduló hozamok mintegy másfél százalékos vagyoncsökkenéshez vezettek.


