A BUX indexben február során volt egy lejtmenet, majd március közepén érte el az árfolyam a mélypontját 39 800 pontnál. Az elmúlt két hónap már az emelkedésről szólt, a múlt hetet újabb lokális csúccsal zárta az árfolyam, pénteken 47 869 pontnál fejezte be az index a kereskedést, amely több mint egy éve nem látott csúcs. A következő ellenállást az 50 000 pontnál található lélektani szint jelenti.

Két hónapja tart az emelkedő trend a BUXban

Április végén megjelentek a vevők, és néhány nap leforgása alatt nagyot emelkedett az OTP árfolyama. A 9650 forintnál húzódó erős támaszról indult az emelkedés, majd a 11 300 forint megállította az árfolyamot. Az utóbbi hetekben oldalazás alakult ki az OTP-ben, jelenleg egyértelmű trend kialakulása nem látható. 11 300 forint felett 11 550 forintál is erős ellenállás húzódik, így az emelkedési lehetőség egyelőre korlátozott, de erős vételi erő érkezése esetén egy évescsúcsra is emelkedhetne az árfolyam.

Május nagyrészében a Mol a 2750–2810 forint közötti sávban mozgott. Az oldalazást emelkedés előzte meg, március közepe óta emelkedő trendben kapaszkodik felfelé az árfolyam. Az átmeneti megálló után egy héttel ezelőtt kitört az árfolyam, és a pénteki kereskedést már 2906 forintnál sikerült zárnia a Molnak. Ezzel az emelkedő trend megerősítést nyert, de 3000–3150 forint közötti sávban egy erős ellenállászóna található, amely ismét megállíthatja az árfolyamot.

A Richter jelenleg egy emelkedő trendben kapaszkodik felfelé, amely március végén kezdődött. Május közepén volt egy korrekció, amelynek során az árfolyam 8400 forintról 8000 környékére zuhant, majd egy támasz kialakítása után ismét emelkedés kezdődött. A múlt pénteki kereskedést már 8725 forintnál zárta az árfolyam, a technikai kép alapján van még tér felfelé, a következő ellenállást a 9100 forintnál található tavaly decemberi csúcspont jelenti.

A május eleji látványos zuhanással ért véget a Magyar Telekom töretlen emelkedése. Az árfolyam a 438 forintos ellenállásról egy nap leforgása alatt 410 forintig esett, ahonnan viszont ismét emelkedés kezdődött. A távközlési társaság kurzusa nagyot emelkedett az utóbbi hónapokban, tavaly októberben még 280 forint környékén járt a ahonnan több mint 55 százalékot emelkedett a 438 forintos ellenállásig. Az intenzív rali után nem meglepő, hogy az erős szint megállította az árfolyamot, és mostanában oldalazás kialakulása látható. Jelenleg ismét a 410 forintos támaszhoz érkezett az árfolyam, a szint törésével pedig további tere nyílna az esésnek. Egy kedvezőbb forgatókönyv szerint, ha az árfolyam visszapattanna a támaszról, akkor újra elindulhatna a 438 forintos ellenállás irányában, amelynek áttörésével a Magyar Telekom közel három és fél éves csúcsra tudna kapaszkodni, és megnyílna a tér a 460 forintnál húzódó ellenállásig.