BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Igaza lett Sorosnak, eljátszotta a befektetők pénzét Kínában a BlackRock

Néhány hónap alatt a felére olvadtak a világ legnagyobb alapkezelőjének kínai befektetései.

Annak idején Soros György tragikus hibának nevezte a BlackRock alapkezelő belépését a kínai piacra. A világ legnagyobb alapkezelője 2021-ben kezdte meg termékei ajánlását a kínai lakosság számára, s ezzel az első száz százalékban külföldiek által tulajdonolt alapkezelő lett a nagy ázsiai országban. Most a 145. helyen áll a közel 200 kínai befektetési alap között a kezelt hazai vagyon tekintetében a Wind pénzügyi adatszolgáltató szerint. A Fidelity International és a Neuberger Berman teljes tulajdonú kínai leányvállalatai még hátrébb állnak a sorban. 

New York, NY, USA - July 5, 2022: BlackRock logo is seen at its headquarters in New York City. BlackRock is an American global asset management firm and a provider of investment management.
Fotó: Shutterstock

Úgy tűnik, 

szertefoszlik a Wall Street nagymenőinek álma a végtelen kínai piacról.

Az amerikai befektetési bankok tranzakciói Kínában lelassultak, mert a helyi vállalatok egyre inkább kínai társaik felé fordulnak. Miközben a lassuló kínai gazdaság és az adatok megszerzésének növekvő nehézségei csökkentették a külföldi befektetők étvágyát a kínai eszközök iránt. Ráadásul, a Biden-adminisztráció is tiltja az amerikaiaknak, hogy a kínai technológiai vállalatokba fektessenek. 

 

 

A külföldi befektetők tavaly nettó 12 milliárd dollár értékben vásároltak kínai belföldi részvényeket, ami 2016 óta a legalacsonyabb összeg. 

Tavaly 84 milliárd dollárt, míg idén eddig 20 milliárd dollárt vontak ki kínai kötvénypiacról. 

A BlackRock kínai befektetései az idei első fél évben 47 százalékot apadtak, a visszaváltások és a 2021 szeptemberi indulástól számított 

mínusz 30 százalékos negatív hozam

miatt. Rosszabbul teljesített, mint a referenciának számító kínai CSI 300 index, amely a sanghaji és a sencseni tőzsdén jegyzett legnagyobb részvényeket tartalmazza, s ugyanebben az időszakban mínusz 16 százalékot produkált. Pedig 2021 szeptemberében még 917 millió dollárnak megfelelő jüant gyűjtöttek 110 ezer kínai kisbefektetőtől.

A The Wall Street Journal emlékeztet, hogy a Vanguard, egy másik amerikai vagyonkezelő óriás más utat választott. 2021-ben felfüggesztette egy kínai befektetési alap elindításának előkészületeit, s máig csupán egy tanácsadó céget működtet Pekingben, az Ant Group pénzügyi-technológiai vállalattal közösen.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.