Alig egy héttel a Financial Times hasábjain megjelent véleménycikke után újabb kommentárban, ezúttal a Wall Street Journal oldalain figyelmeztetett Soros György a kínai piac kockázataira.

Tragikus hibának nevezte Soros a BlackRock kínai piacra való belépését. Szerinte a BlackRock vezetőinek tisztában kell lenniük azzal, hogy hatalmas válság van a kínai ingatlanpiacon. Bár azt hihetik, hogy a távol-keleti országba áramló befektetési alapok segítenek, hogy a kínai elnök kezelje a helyzetet, de a gondok strukturálisak. A születési ráta sokkal alacsonyabb, mint ahogy azt a pekingi hivatalos statisztikák mutatják, ami kihat a munkaerőpiacra, s az intézkedések csak rontottak a helyzeten. Míg a Közös jólét programja, az új irány, melynek célja az egyenlőtlenség csökkentése, szintén nem jó hír a külföldi befektetőknek.

Fotó: HANNES BREUSTEDT / dpa Picture-Alliance/AFP

Véleménye szerint

nemcsak a befektetők pénzével játszik a BlackRock, de aláássa az Egyesült Államok és más demokráciák biztonsági érdekeit is,

miközben Amerika és Kína élet-halál harcot folytat, melyben az egyik oldal a demokráciát, míg a másik a diktatúrát képviseli.  Úgy véli, a túlkapások az Ant-csoport sanghaji és hongkongi IPO-jának blokkolásával kezdődtek, de kitért a Didi elleni fellépésre, s szerinte a magánoktatási szektor ellehetetlenítése tovább gyorsította a folyamatokat. A Kínában befektetett pénzek Hszi Csin-ping elnök rezsimjét támogatják, mely otthon elnyomó rendszer, de külföldön is agresszív. Ezért a befektető azt javasolja, hogy a kongresszus kétpárti támogatással hatalmazza fel az amerikai tőzsdefelügyeletet a Kínába irányuló tőkeáramlások korlátozására. 

A BlackRock, a világ legnagyobb alapkezelője az előző hónapban kezdte meg termékeinek ajánlását a kínai lakosság számára, s ezzel az első 100 százalékban külföldiek által tulajdonolt alapkezelő lett a nagy ázsiai országban.

Ráadásul a BlackRock kutatási részlege szerint Kínát immár nem kell feltörekvő országnak tekinteni. Elemzőik azt ajánlják a befektetőknek, hogy a kitettségüket – részvényben és kötvényben egyaránt – legalább a háromszorosára növeljék, mert a távol-keleti ország tőkepiaca már elég nagy és sokrétű ehhez.