BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Terítette lapjait a tőzsde egyik legstabilabb osztalékfizetője

Sikerült áthárítania az inflációt a bérlőkre a BIF-nek, az adózott eredmény mégis elmaradt a tavalyi első félévitől.

Emelkedő árbevétel mellett csökkenő adózott profitról számolt be csütörtökön a Budapesti Ingatlan Hasznosítási és Fejlesztési (BIF) Nyrt. A magyar tőzsdén hagyományosan magas osztalékot fizető társaság 2023 első felében 4 milliárdos értékesítési bevételt ért el, az előző év első hat hónapjának 3,4 milliárd forintja után. A legnagyobb bevétel (3,2 milliárd forint) az ingatlanok bérbeadásából és üzemeltetéséből származott, a parkolóházak 384 millió forintot hoztak.

Budapest, 2023. február 11.A Budapesti Ingatlan Hasznosítási és Fejlesztési Nyrt. (BIF) Bihari Irodaháza Kőbányán, amelyben számos cég irodája működik.MTVA/Bizományosi: Róka László ***************************Kedves Felhasználó!Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemű – különösen szerzői jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó szerzője/jogutódja közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelőssége e körben kizárt. Budapest, 2023. február 11.
A Budapesti Ingatlan Hasznosítási és Fejlesztési Nyrt. (BIF) Bihari Irodaháza Kőbányán, amelyben számos cég irodája működik.
MTVA/Bizományosi: Róka László 
***************************
Kedves Felhasználó!
Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemű – különösen szerzői jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó szerzője/jogutódja közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelőssége e körben kizárt.
Több mint 70 milliárd forintot ér a BIF ingatlanportfóliója.
 Fotó: Róka László / MTI

Az egyéb bevételek elmaradtak a tavalyitól, míg a költségek összességében nőttek. Mindezek alapján a működési eredmény 3 milliárd forintról 2,27 milliárdra csökkent, az adózott profit pedig 3,1-ről 2,6 milliárd forintra csúszott vissza. A társaság tulajdonában lévő befektetési célú ingatlanportfólió értéke 72,3 milliárd forint volt június végén.

A BIF az általa kezelt ingatlanokban átlagosan 17 százalékos bérletidíj-indexálást hajtott végre. A cég az első fél év során fizette ki a 2022-es év nyereségéből az osztalékot, amelynek összege 8,8 milliárd forint volt. 

A Budapesti Ingatlan Nyrt. első féléves pénzügyi mutatói
 

 

A BIF szabályozott ingatlanbefektetési társasági formában adózik, ezért cserébe osztalékfizetési kötelezettsége van, az eredmény 90 százalékát kell kifizetniük, feltéve, ha a szabad készpénzállomány ezt lehetővé teszi. 

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.