BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nem ért el áttörést az AbbVie, de ígéretes a vérrákterápiája

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Bár az eredmények statisztikailag nem szignifikánsak, mégis tárgyalnak a továbblépésről az amerikai egészségügyi hatósággal.

Közel 1 százalékot esett, majd 0,5 százalékot emelkedett pénteken a Richter amerikai partnere, az AbbVie árfolyama, miután a társaság közölte, hogy sikertelenül zárult egy késői stádiumú kísérlete. A vérrák gyakori formájának kezelésére alkalmazott kombinációs terápia nem tudta érdemben növelni a betegek túlélési arányát a betegség súlyosbodása nélkül. Mégis tárgyalnak a hatóságokkal, mert kedvezőek a tendenciák.

abbvie
Fotó: Shutterstock

A gyógyszerkísérlet során a Venclyxto és a dexametazon szteroid kombinációját tesztelték relapszusos myeloma multiplexben szenvedő betegek körében. Bár az AbbVie szerkombinációja 9,9 hónapra javította a progressziómentes túlélés mediánját, szemben a Bristol-Myers Squibb cég Pomalyst–dexametazon gyógyszerkombinációjával, mely 5,8 hónapot ért el, de 

az eredmények statisztikailag nem voltak szignifikánsak.

Bár a próba nem érte el a várt eredményt, az AbbVie mégis azt tervezi, hogy tárgyal az amerikai egészségügyi hatósággal, tekintettel a potenciálisan kedvező tendenciára. A myeloma multiplex, a második leggyakoribb vérrák a világon.

Tavaly 2,01 milliárd dolláros bevételt termelt a Venclyxto, amelyet az Egyesült Államokban két másik típusú vérrák kezelésére már engedélyeztek. Az AbbVie a Richter partnere a magyar cég cariprazine hatóanyagú anti-pszichotikumának amerikai értékesítésében.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.