BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
New,York,City,-,June,27,,2016:,Bull,In,Lower

Optimista nemzetközi hangulatban nagyot erősödött az amerikai részvénypiac, tarolt a ma debütáló Arm

A vezető részvényindexek mindegyike zöldben zárta a csütörtöki kereskedést.

Az EKB ugyan kamatot emelt, az európai jegybank kommunikációja mégis arra engedett következtetni, hogy ez lehetett az utolsó lépcsőfok Lagarde-ék monetáris szigorítási ciklusában, ez pedig látványos optimizmust kölcsönzött mind az európai, mind a hazai, mind pedig a tengerentúli parkettek számára egyaránt.

New,York,City,-,June,27,,2016:,Bull,In,Lower
Fotó: Shutterstock

A csütörtöki piaci körképet nagyban befolyásolta a világ vezető csiptervező vállalatának, az Armnek az elsődleges piaci kibocsátása is: a SoftBank leányvállalata bravúrosan debütált a Nasdaq-on, 51 dolláros bevezetési árához képest perceken belül már 10 százalék feletti, zárásra pedig közel 25 százalékos pluszt hozott össze, zöldben fejezve be a napot – minden bizonnyal megnyitva ezzel a kaput több, hozzá hasonlóan a tőzsdére igyekvő startup előtt is.

A csütörtöki kereskedés zárultával a Dow Jones indexe 0,96 százalékkal 34 907 pontra, az S&P 500 indexe 0,84 százalékkal 4505 pontra, míg a Nasdaq mutatója 0,81 százalékkal 13 926 pontra erősödött.

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.