BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
20220628 Budapest Telekom Fotó: Kallus György  LUS  Világgazdaság  VG

Aranybánya-üzemmódba kapcsolt a Magyar Telekom

A Magyar Telekom részvényárfolyama egyetlen hónap alatt, vagyis szeptember 11-től október 10-ig 453 forintról 590 forintig ralizott, ami testvérek között is bő 30 százalékot hozott a távközlési papírban bízó befektetők konyhájára.

A stabil fundamentumokra tekintettel továbbra is pozitívak a várakozásaink a Magyar Telekom részvényeivel kapcsolatban – mondta el a VG-nek Varga Dániel, a KBC Equitas részvényelemzője.

20220628 Budapest Telekom Fotó: Kallus György  LUS  Világgazdaság  VG
Fotó: Kallus György / Világgazdaság

 

A KBC továbbra is optimista

Optimizmusunkat részint az idén márciustól bevezetett árindexálás, részint a vállalat és a kormány által szeptember közepén aláírt közös nyilatkozat is alátámasztja. Az indexálással a cég az előző évi átlagos fogyasztói áremelkedés mértékében növeli szolgáltatásainak díjait, ami idén 14,5 százalékos emeléssel egyenértékű, jövőre pedig – a Magyar Nemzeti Bank által az idei évre 17,6 és 18,1 százalék közé várt inflációt figyelembe véve – még ennél is nagyobb emelést hajthatnak végre.

A kormánnyal kötött megállapodás elemei közül az elemző a közműadó 2024-es, illetve a szektorális különadó 2025-ös várható eltörlését emeli ki, ami nagyban javítja a társaság pénzügyi mutatóit.

Rendkívül kedvező azonban az is, hogy a Telekom és a kormány a széles sávú internet fejlesztésében is együttműködik, lévén ezáltal a Magyar Telekom előfizetői tábora magasabb színvonalú és nagyobb hasznot hajtó szolgáltatásokhoz juthat.

A KBC Equitasnál a részvény fair értéke jelenleg 590 forint.

Egy év alatt duplázott az árfolyam

A Magyar Telekom részvényárfolyama egyébként egyetlen hónap alatt, vagyis szeptember 11-től október 10-ig 453 forintról 590 forintig ralizott, ami testvérek között is bő 30 százalékot hozott a távközlési papírban bízó befektetők konyhájára.

Ha pedig hosszabb távon vesszük nagyító alá a cég részvényeinek teljesítményét, még pozitívabb a kép, mivel egy évvel ezelőtt még a 280-290 forintos szintek környékén hánykolódott a kurzus. Tavaly október 20-án például egészen 280 forintig csúszott vissza, és csak november elején lépte át végérvényesen a 300 forintos lélektani határt. Egyéves távon tehát több mint 100 százalékos hasznot zsebelhettek be a részvényesek.

Sőt, a nyereség még nagyobb volt, ha figyelembe vesszük a május 19-én kifizetett, 30,6 forintos osztalékot is, ami az akkori 438 forint körüli részvényárhoz mérten további 7 százalékot hozott.

Ha valaki ráadásul az osztalékfizetés után egy héttel lebonyolított részvény-visszavásárlási aukción megszabadult papírjaitól, majd olcsóbban visszavásárolta őket, még egy kis habot is kapott a tortájára, hiszen a cég közleménye szerint 443 forintos átlagáron vette vissza saját részvényeit május 25-én, az azt követő hetekben pedig a papír többször is tesztelte a 404 forintos lokális mélypontját.

Van még tartalék a raliban

A befektetőket izgató kérdés mindazonáltal az, hogy a jövőben mi várható az elmúlt 12 hónap folyamán aranybányának bizonyuló Magyar Telekomtól, osztja-e a KBC derűlátását a cég papírjait követő többi elemző.

Nos, úgy tűnik, van még tartalék a raliban, tekintve, hogy a hazai piacvezető telekommunikációs vállalat részvényeit követő elemzők továbbra is egyöntetűen vételre ajánlják. A Refinitiv elemzői konszenzusában – amelyben a KBC nem szerepel – figyelembe vett hat elemző közül kettőnél nemcsak vételen, hanem erős vételen áll a papír.

A részvény medián célára 609,5 forint, ami még mindig 3 százalékos prémiumot tartalmaz. A korábbi elemzését a múlt héten frissítő Erste ugyanakkor 668 forintra emelte a célárát, amit a márciustól bevezetett inflációkövető árindexálással, annak működési eredményre gyakorolt pozitív hatásával, valamint a magyarországi közműadó 2024 januárjától való eltörlésével indokolt.

Az Erstén kívül még három elemzőcég tartja legalább 600 forintra a Magyar Telekomot, köztük a Concorde 600 forintra, a Santander Bank lengyel leánya pedig 619 forintra taksálja, illetve van még egy 650 forintos célár is a palettán egy anonim elemzőtől.

Az viszont óvatosságra intheti a befektetőket, hogy a Raiffeisen csupán 575 forintos, a cseh Wood pedig mindössze 546 forintos célértéket adott meg.

 

Az igazsághoz tartozik, hogy a Raiffeisen és a Concorde még nem frissítette elemzői modelljét a kormánnyal megkötött megállapodás bejelentése óta. Gaál Gellért, a Concorde vezető részvényelemzője pedig korábban a VG-nek elmondta, hogy a közműadó elengedése 8 milliárd forinttal növelheti a cég profitját évente, amiből 80 forint jut egy részvényre.

A KBC vezető elemzőjével, Cinkotai Norberttel korábban készült podcastunkat itt meghallgathatja:

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.