BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Csökkentette profitvárakozását a Wizz Air, megroppant az árfolyam

Noha erősre sikerült a Wizz Air 2024-es üzleti évének első fele, és a foglalási mutató is javulást jelez, a menedzsment a továbbra is bizonytalan üzleti körülményekre tekintettel csökkentette profitvárakozását. A hírre 9 százalékot zuhant az árfolyam.

Határozott fordulatot hajtott végre a Wizz Air 2024-es áprilisban kezdődött üzleti éve első felében, s a szeptember 30-ig eltelt hat hónapban bevétele éves alapon 39 százalékkal, 3,05 milliárd euróra nőtt, nettóprofit-ágon pedig közel 800 millió eurós javulást ért el – derül ki a magyar hátterű fapados légitársaság csütörtök reggel publikált gyorsjelentéséből.

Wizzair,Airbus,A320,In
A Wizz Air gépeinek kihasználtsága 92,6 százalékosra nőtt.  Fotó: Shutterstock

A bevétel növekedését elsősorban az utasszám emelkedése eredményezte, hiszen amíg a bázisidőszakban összesen 26,5 millióan váltottak jegyet a fapados légitársaság gépeire, a tárgyidőszakban már kereken 33 millió utast szállítottak.

A lila-rózsaszín repülők töltöttsége pedig 86,9 százalékról 92,6 százalékra javult, amit úgy ért el a cég, hogy közben az általa kínált utaskilométer is több mint negyedével növekedett.

Csinos profitot termelt a Wizz

Az eredmények javulásában azonban éppolyan fontos szerepet játszik, hogy amíg az utaskilométerre vetített bevétel 9,6 százalékkal, 4,91 euróra emelkedett, addig az üzemanyagköltség 26,5 százalékkal, 1,55 euróra zsugorodott, illetve az egyéb ráfordítások is csupán 0,8 százalékkal híztak. Azaz az utaskilométerre eső költségek összesen 12,3 százalékkal csökkentek.

Ebből eredően a Wizz Air EBITDA-rátája 9,9 százalékról 28,8 százalékra, EBITDA-ja pedig több mint a négyszeresére, 878 millió euróra bővült.

Az üzemi eredmény előző év azonos időszakában elszenvedett csaknem 64 millió eurós vesztesége ezzel párhuzamosan 523 millió eurós pluszba fordult át.

Még nagyobb fordulat volt a nettó eredményben, 

hiszen míg a referencia-időszakban még 384 millió eurós veszteség rontotta a befektetők hangulatát, most 400,7 millió eurós pluszt mutattak ki. Eközben a Wizz Air likvid készpénzállománya 1,8 milliárd euróra rúgott az időszak végén.

A Wizz Air menedzsmentje óvatosan bizakodó 

„Nyáron jelentősen javítottuk működésünk hatékonyságát a tavalyihoz képest. Kevesebb volt a járattörlés, a flotta kihasználtsága pedig összességében nőtt” – értékelte a cég féléves teljesítményét Váradi József vezérigazgató.

A harmadik negyedévre továbbra is kedvező foglalási trendet lát, a menedzsment a gépek kihasználtságának egy számjegyű százalékpontos javulásával számol. A második fél évben az utaskilométer-kapacitás 20 százalékkal bővül a hajtóművek kötelező ellenőrzése miatti kapacitáskiesések dacára.

 

A menedzsment azonban az üzleti évre vonatkozóan 350-400 millió euróra csökkentette eddigi 350-450 millió eurós nettóeredmény-várakozását az üzleti környezet bizonytalanságára és a továbbra is nehéz működési feltételekre tekintettel.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.